Ugrás a tartalomra

Az első robbantás

Létrehozva
Eltűnt a Miskolc melletti volt ércelőkészítő nagy kéménye. Felrobbantották. Akik látták, azt mondják, méltóságteljesen adta meg magát, hatalmas porfelhőbe burkolózva.

Erről jutott eszembe, hogy 1970 őszén láttam először ilyen bontási technológiát. Amikor híre ment, hogy a Kossuth utca és a Széchenyi utca sarkán álló robusztus épületet a levegőbe röpítik, összebarátkoztam a Borsodi Szénbányák robbantóbrigádjával. Nyomon követtem – mindenre kíváncsi firkászként –, hogy miként tervezik meg az épület aláaknázását, hová, mennyi paxitot tesznek. Velük jártam át a középkori hangulatot árasztó házat a pincétől a padlásig. Találtam is egy amolyan „itt repül a kismadár” típusú kendős fotómasinát. Állítólag itt volt a város első képíró műhelye. Komputer híján, kockás papíron és a szabadban modellezték le a falak dőlésirányát. Hihetetlen bátorság és szakértelem kellett a tervezéshez és a kivitelezéshez, hiszen a környezetében számos lakóépület volt. A tiszti klubbal szemközti ház erkélyéről Vadas Zsuzsa fotóriporterrel örökítettük meg a ritka látványt. A tompa puffanások, az elnyújtott morajlások után órákig fekete porköd telepedett a környékre. Még az ünnepi pezsgőspoharakba is jutott belőle.

Kép

Egyébként a környék mindig is a szívem csücske volt, a Kossuth utcán át nyolc évig koptattam az aszfaltot az iskolába menet, jövet. Ezért magamban is meggyászoltam azt a sarokházat, ahol arra ballagva beláthattam a széles üvegablakokon át a szerény vidéki vendéglőre hajazó sörözőbe, a Béke étteremmé avanzsált Székelykertbe. Estefelé már korán kihallatszott a cigányzenészek hangolása. Ez volt a legpuritánabb, hűs, boltíves kistermeivel a leghangulatosabb szórakozóhely Miskolcon. Innentől engedtessék meg, fejből nosztalgiázom.

Akkoriban merült fel először, hogy egy hatalmas lakó- és üzletház épüljön a helyére. A régi képen merengve igazuk lehetett azoknak, akik eldöntötték, ezt a házat csak robbantással lehet eltakarítani. Ám hogy kinek és miért állt az útjába a szemközti Rákóczi-házhoz hajazó épület, az számomra máig is rejtély.

A lényeg, hogy rekordgyorsasággal eldózerolták, körbekerítették a grundot. Majd a város szégyeneként ez a deszkapalánk több mint egy évtizedig csúfította belvárost. Ez valami helyi átok.

A Pátria ház magas épület, 1982-ben készült el. Lift nélkül.

Hogy elsőre miért spórolták ki belőle, az legyen egy másik történet.

Szántó István jegyzete

Ez is érdekelhet

Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
Bartók Gála 2025 - Miskolci Bartók Szakgimnázium
Bartók Gála: egy este, ahol minden művészeti ág találkozik
MiskolcOktatásKultúra
A klasszikus zenétől a jazzig, a reneszánsz táncoktól a filmzenéig, a versmondástól a néptáncig ível majd idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium hagyományos Bartók Gálája.
A gondoskodás hivatása
MiskolcKultúraBulvár
Több mint három évtizede dolgozik Miskolc egészségügyi ellátórendszerében Illésné Réthi Judit, aki egészségügyi szakápolóként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is segíti a rászorulókat. Munkájában a gondoskodás és a személyes odafigyelés mindvégig meghatározó maradt.
Risztov Éva miskolc mirehu
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.