Ugrás a tartalomra

Kilenc kábítószergyártót ítéltek el Miskolcon

Létrehozva
Mákszalmából morfintartalmú mákoldatot, kábítószert készített kilenc ember Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Miskolci Törvényszék több év fegyházra ítélte a büntetlen előéletű vádlottakat.

A bíróság közleménye szerint 2016 elején az elsőrendű vádlott, egy ukrán állampolgár azzal kereste meg korábbi üzleti partnerét, a harmadrendű vádlottat, hogy szervezze meg Magyarországon a "cola" fantázianevű kábítószer előállítását. Cserébe azt ígérte, hogy elengedi nagy összegű tartozását. A harmadrendű vádlott ezután összeismertette a gyártási folyamatot ismerő másodrendű és a mákszalmát biztosítani tudó elsőrendű vádlottat.

A gyártást 2016 júniusában hárman készítették elő: telephelyet vásároltak, megállapodtak a negyedrendű vádlottal négy tonna mákszalma átadásáról, majd további társaikkal együtt megkezdték a gyártást. A vádlottak a mákszalmából jelentős mennyiségű morfint nyertek ki.

A törvényszék a vádlottakat bűnszervezetben, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt fegyházbüntetésre ítélte. Néhányukra, akik bűnsegédként követték el a cselekményt, 4,5-5 év, az első négy vádlottra pedig 8 év 2 hónaptól 9 év 4 hónapig terjedő szabadságvesztést szabott ki a bíróság.

A bíróság valamennyi vádlott tekintetében enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletet.

Az ítélet nem jogerős.

Ez is érdekelhet

A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.
Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
Bartók Gála 2025 - Miskolci Bartók Szakgimnázium
Bartók Gála: egy este, ahol minden művészeti ág találkozik
MiskolcOktatásKultúra
A klasszikus zenétől a jazzig, a reneszánsz táncoktól a filmzenéig, a versmondástól a néptáncig ível majd idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium hagyományos Bartók Gálája.