Ugrás a tartalomra

Koronavírus – Miskolcon is több intézményt bezártak

Létrehozva
Veszélyhelyzetet hirdettek az országban a koronavírus miatt. Mától nincsenek előadások a színházban és a Művészetek Házában, április közepéig lemondták a hangversenyeket is. Az egyetemeket pedig a kormány szerdai döntésének értelmében bezárták. Az általános- és középiskolákat az intézkedés nem érinti. Ott zavartalanul mehet tovább a tanítás, de a március 15-ei ünnepséget sehol sem tartják meg. Az éjféltől érvényben lévő rendelkezések értelmében a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri események rendezését megtiltották.

Több mint 121 ezer ember – ennyien betegedtek meg eddig a világméretű koronavírus-járvány miatt. A fertőzöttek és a karanténba került emberek száma Magyarországon is napról napra nő. Az európai gócpontnak számító Olaszországban már több mint tízezren betegedtek meg, az áldozatok száma pedig már meghaladja a 600-at.

Az országos veszélyhelyzet elrendelése miatt átmenetileg betiltják a 100 főnél nagyobb beltéri, és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket. Az iskolákat viszont egyelőre nem zárják be.

Pánikra semmi ok, olvasható azon a videón, amit az iskolában folyamatosan vetítenek. A Lévay József Református Gimnáziumban a diákok figyelmét a rendszeres kézmosásra hívják fel. Az iskola nem zár be, a március 15-ei nagy ünnepséget viszont itt sem tartják meg. Ábrám Tibor, az intézmény igazgatója elmondta, a műsorról felvételt készítenek az Avasi református templomban, és ezt osztják majd meg a diáktársakkal.

Kép
Illusztráció | Fotó: Juhász Ákos

Az iskolákat a kormány szerdai döntése értelmében nem zárják be. Az egyetemek működését viszont korlátozzák. Távoktatásban folytatódik a képzés, ennek részleteit már elkezdték kidolgozni a szakemberek.

Bár a tiltás csak éjféltől lép életbe, a Miskolci Nemzeti Színház előadásait már szerdán sem tartják meg. Béres Attila igazgató úgy fogalmazott: „óriási fájdalom”, de mától sem a Nagyszínházban, sem a Kamaraszínházban, sem a Játékszínben nem lesznek előadások, bizonytalan ideig.

A Művészetek Háza rendezvényeit elhalasztják. Az előadásokra megvásárolt jegyek érvényességéről hamarosan tájékoztatják a közönséget. Kísérjék figyelemmel a muhamiskolc.hu weboldalt, vagy a muhamiskolc hivatalos Facebook oldalát.

A járványügyi helyzet miatt beutazási tilalmat rendeltek az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkezőkre. A magyar állampolgárokat beengedik, két hétig azonban otthoni karanténban kell maradniuk. A szlovén és osztrák határokon pedig visszaállítják a határellenőrzést.

Ez is érdekelhet

A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.
Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
Bartók Gála 2025 - Miskolci Bartók Szakgimnázium
Bartók Gála: egy este, ahol minden művészeti ág találkozik
MiskolcOktatásKultúra
A klasszikus zenétől a jazzig, a reneszánsz táncoktól a filmzenéig, a versmondástól a néptáncig ível majd idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium hagyományos Bartók Gálája.