Ugrás a tartalomra

Ki és miért helikopterezett Miskolcon? – kérdezi a Velünk a Város frakció

Létrehozva
Azonnali vizsgálatot kér egy 2017-es ügy miatt a Holdingtól Szarka Dénes, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője.
Kép
Szarka Dénes (jobbra, Velünk a Város) haladéktalan vizsgálatot kér a Holdingtól (mellette párttársa, Szilágyi Szabolcs) | Fotó: Juhász Ákos

A politikus szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, döbbenten áll az előző holdingvezetés által hátrahagyott újabb botrány előtt. Szarka Dénes felidézi, a február 27-i közgyűlésen elhangzott egy információ, amit azóta senki sem erősített vagy cáfolt meg.

E szerint 2017. december 6-án az előző Holding-vezetés helikoptert bérelt a Hidroplan Nord Kft.-től, amiért összesen több mint 2,5 millió forintot fizetett ki.

– Hogy ki, miért, milyen célból bérelte ezt a helikoptert, nem tudjuk. Hogy miért érte meg a városnak, mitől lett ezzel jobb a miskolciaknak, nem tudjuk – fogalmazott. – Éppen ezért azt kérem a Holding vezetésétől, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az ügyet és a miskolciak tisztánlátása érdekében válaszoljanak a következő kérdésekre: mikor, milyen úticéllal, miért, ki utazott a helikopteren? Mi indokolta a légiközlekedést a földi helyett? Ki és milyen felhatalmazás alapján rendelte meg a helikoptert? Ki engedélyezte a bérleti szerződés aláírását? Ki engedélyezte a kifizetést?

Az önkormányzati képviselő azonnali vizsgálatot kér a Holding vezetésétől.

Ez is érdekelhet

A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.
Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
Bartók Gála 2025 - Miskolci Bartók Szakgimnázium
Bartók Gála: egy este, ahol minden művészeti ág találkozik
MiskolcOktatásKultúra
A klasszikus zenétől a jazzig, a reneszánsz táncoktól a filmzenéig, a versmondástól a néptáncig ível majd idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium hagyományos Bartók Gálája.