Ugrás a tartalomra

Veszélyes kereszteződések – Gyalogosokat is megkérdeztünk

Létrehozva
Vannak Miskolcon olyan kereszteződések, amelyek gyalogos szempontból is veszélyesek. Ezek is szerepelnek a város átfogó vizsgálatában, amelyet a rendőrséggel közösen végeznek el.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A közlekedési szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, a legtöbb baleset elkerülhető lenne, ha a közlekedők szigorúbban betartanák a szabályokat. Ugyanakkor jelzőlámpából sem kell nagyságrendekkel több Miskolcra, hiszen a folyamatos és biztonságos haladást többféle eszközzel lehet szabályozni.

– A tűzoltóság és a Dózsa György utca sarka az egyik ilyen kereszteződés. Többször volt már, hogy zöld volt a lámpa a gyalogosoknak, én szerettem volna átmenni, és egy autó átszáguldott előttem – így összegezte tapasztalatait Nagy Tamás.

– A Zenepalotánál, ahol a villamossín van, elég nehéz átmenni, mert minden irányból kanyarodnak, jönnek-mennek az autók – mondja Jánvári Istvánné.

Hébe-hóba jár gyalogosan Váry Zsolt, aki szerint nemcsak autós, hanem gyalogos szempontból is a Malomszög utcánál van egy veszélyes kereszteződés. – Itt rendszeres volt a halálos gázolás, azóta voltak közlekedési változások, így biztonságosabb lett a csomópont. Szerinte elég sok a felelőtlen sofőr, és a gyalogosok is gyakran körültekintés nélkül lépnek le a járdáról.

Kép
Az avasi gyalogátkelők is több figyelmet igényelnének a közlekedőktől

– Ráérek, általában megvárom, hogy elmenjen az autó a gyalogátkelőknél, ahol nincs lámpa – mondja Pitroff Pálma. – Az Avason sok olyan hely van, ahol azt tapasztalom a zebráknál, hogy vannak autósok, akik nemhogy nem állnak meg, de még gyorsítanak is. Ilyen például a Szentgyörgy út, ahol sok ilyen átkelő keresztezi az utat.

A rendőrség által vezetett statisztikákban a gyalogosbalesetek is szerepelnek. Ezeket az adatokat is kiértékelik a város közlekedési szakemberei, majd egy döntéselőkészítő anyagot terjesztenek Miskolc polgármestere elé – mondta el Nagy László, a városüzemeltetési és műszaki osztály vezetője. Hozzátette, két főszempont van: a balesetveszély megszüntetése és a közlekedés rendjének fenntartása. Nagy változásokra mindenesetre nem kell számítani.

– Természetesen figyelembe vesszük a gyalogosok kéréseit is. Kiemelten kezeljük azokat a helyeket, ahol a villamosmegállókat közelítik meg – hangsúlyozta, hozzátéve: minden miskolci közlekedőnek – legyen az autós, gyalogos – csak a legjobbat szeretnék.

Kép

Ez nem jelenti azt, hogy mindenhová lámpát fognak kirakni. A rendőrséggel egyetértésben a közlekedési szakértők is azt állapították meg, hogy nem minden esetben gyorsítják a forgalmat. Sőt, a várakozás türelmetlenebbé teszi az autósokat. A közlekedési kultúránkon pedig van mit javítani, mondják.

– A figyelem és a jogszabályok betartása a legfontosabb, továbbra is ezt kérjük az autósoktól. Jobban kellene segítenünk egymást, a fővárosban például sokkal előzékenyebbek az autósok. Mindezekkel együtt a baleseti statisztikáink messze nem a legrosszabbak a megyei jogú városok között – hangsúlyozza Nagy László.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.