Ugrás a tartalomra

20 millió forintot ad a HELL ENERGY a megyei kórháznak

Létrehozva
A HELL ENERGY Magyarország Kft. a járványügyi helyzetre reagálva 20 millió forintot utalt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház részére. A kórház az intenzív osztály működtetéséhez szükséges eszközök vásárlására fordítja a támogatást.
Kép

„Felelős cégként nem kérdés számunkra, hogy a jelenlegi, koronavírus okozta helyzetben nem csak saját munkatársainkat, hanem a cég szűkebb és tágabb környezetében élőket is segítenünk kell. A kórház vezetésétől úgy értesültünk, hogy a felajánlott összeget olyan kiegészítő eszközökre - intenzív ágyak melletti monitorok, vérgáz analizátorok, mobil röntgen, ultrahang készülékek - fordítják, amelyek elengedhetetlenek az intenzív osztály működéséhez.” – mondta el Csereklye Barnabás ügyvezető a támogatásról.

A HELL ENERGY Magyarország Kft. nem először támogatja a miskolci központi kórházat. 2018-ban a gyermek onkológiai osztálynak adott 30 millió forintos támogatást.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.