Ugrás a tartalomra

További felajánlások érkeztek

Létrehozva
Példátlan volt eddig is a miskolciak összefogása a koronavírus-járványhelyzetben, de ez napról napra csak fokozódik.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Két raklapnyi tisztítószert ajánlott fel a helyi Brill Masters Hungary Zrt., a Promenade Panzió pedig hat szobát kínált térítésmentesen szálláslehetőségként azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik a pihenőidejükben nem akarják veszélyeztetni családtagjaikat. A Miskolci MJV Önkormányzat bankszámlájára sorra érkeznek a nagyobb összegű pénzbeli felajánlások, illetve a MIREHU Kft. telephelyén is gyűjtik a védekezéshez felajánlott eszközöket.

Kép

Az elmúlt 72 órában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházhoz is számos felajánlás érkezett: orvostechnikai eszközökre, illetve gép-műszer beszerzésének támogatására. A legnagyobb összeggel az AVALON Center Kft., Lakatos Attila, az E-D Vascentrum Kft. nevében Késely Dezső és Mudra Kálmán, a Casino Win Miskolc Kft. és a MakroKlinika Miskolc segítette a kórházat. A felajánlások nagyságrendje összességében megközelíti a 100 millió Ft-ot.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.