Ugrás a tartalomra

A szeretet felelősség, tudatosság – egy világjárvány mindennapjai

Létrehozva
Fegyelmezettséget és tudatosságot igényel ma minden pillanat. Erről Varga Andrea alpolgármesterrel beszélgettünk.
Kép
Varga Andrea alpolgármester (Fotó: Végh Csaba)

Szerinte a szeretet felelőssége ma azt kívánja meg tőlünk, hogy főként azoktól tartsuk magunkat távol, akiket nagyon szeretünk. Beszélt arról is, hogy a személyes találkozás csökkentése az egyetlen lehetőség arra, hogy a járvány, illetve a fertőzöttek száma ne robbanásszerű legyen. Ez most valóban egy közös ügy.
- Az elmúlt napok és hetek történései ma már mindenkiben megfogalmazták azt a kérdést, hogy mi lesz a hozzátartozóinkkal, a körülöttünk élőkkel…
- Ez most közös ügyünk, amelyben mindannyian egyformán érintettek vagyunk, senki nem mondhatja azt magáról, hogy ő kívül tud maradni ezen a történeten, de az a legfontosabb, hogy higgadtan, a józan paraszti eszünket használva gondoljuk át a lépéseket és a cselekedeteinket – mondja Varga Andrea alpolgármester. - Szem előtt kell tartanunk, hogy nagy valószínűséggel nem tudjuk magunkat kívül tartani ezen a világjárványon. Vagyis minimálisra kell csökkentenünk a másokkal való találkozási lehetőségeket, illetve ha ez nem kerülhető el, akkor is maximálisan be kell tartanunk a higiénés előírásokat, amelyekről már hihetetlenül sokat lehetett hallani – utalt többek között a gyakori, óránkénti, alapos kézmosásra. - Ne időzzünk sokat idős hozzátartozóinknál, ha mégis találkozunk velük, mert bevásároltunk nekik, akkor védjük őket azzal, hogy abban a rövid időben, amíg „beadjuk” az élelmiszert, orr-szájkendőt vagy sálat használunk arra, hogy eltakarjuk az arcunkat, szánkat, őket védve a megbetegedéstől.
- Sokan ma már otthon dolgoznak, az iskolák is „távoktatásban” működnek. Ez is egy teljesen új helyzet minden miskolcinak.
- Ezekben a napokban úgy tűnhet, mintha most rengeteg időnk lenne, de ezt az időt most ne a társas kapcsolatokra használjuk. Most annak van az ideje, hogy tényleg otthon maradjunk, és virtuális közösségekben, internetes csoportokban kommunikáljunk egymással. Próbáljuk az időnket munkával, tanulással, hasznos dolgokkal eltölteni. A személyes találkozás minimalizálása az egyetlen lehetőség arra, hogy a járvány, illetve a fertőzöttek száma ne robbanásszerű legyen, hanem egy lassan elnyúló folyamatot eredményezzen, aminek az a következménye, hogy nem egyszerre terheljük meg az egészségügyi ellátórendszert, hogy kezelhető létszámban kerülhessenek be a betegek. Ezek a korlátozások, amiket bevezettünk, a kormányzati és az önkormányzati intézkedések azt szolgálják, hogy lelassítsuk a folyamatot. Ez tudatosságot és fegyelmezettséget igényel tőlünk is.
- Ma családfőnek, családanyának lenni, vezetőnek lenni egy munkahelyen, hangadónak lenni egy csoportban még nagyobb fegyelmezettséget és tudatosságot igényel. Mi a feladata ezeknek az embereknek, akik ma ugyanúgy félnek, mint mindenki, ha a híreket hallgatják?
- Azzal a hittel vértezzük fel magunkat, hogy ha korrekt információkkal látjuk el az embereket, akkor tudunk segíteni nekik abban, hogy a saját felelősségüket felismerjék. Emiatt egy kicsit valóban a vezetőknek, családoknak nagyobb a felelőssége, mert meg kell szervezniük azt a rendszert, aminek kapcsán a működőképesség fenntartható.
Mi magunk is legyünk nagyon tájékozottak, tudjuk mit, mikor, miért csinálunk, ezt képesek legyünk egyszerű módon elmondani az embereknek, ez minden vezető felelőssége. Annak is, aki egy bölcsődének vagy óvodának a vezetője, és annak is, aki otthon a saját családjának a feje, mert el kell mondanunk a 18 éves fiunknak, hogy most nem mehetsz el konditerembe vagy a barátokkal, mert ez a felelősségteljes magatartás. A szeretet felelőssége ma azt kívánja meg tőlünk, hogy főként azoktól tartsuk magunkat távol, akiket nagyon szeretünk. Ha szüleink, nagyszüleink nem velünk élnek, akkor most ne akarjunk velük lenni, hanem úgy gondoskodjunk róluk, hogy az ő védelmük legyen a legfontosabb. Őket pedig úgy tudjuk megvédeni, ha minél kevesebb emberrel találkoznak, köztük velünk se.

 

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.