Ugrás a tartalomra

„Vegyétek elő a varrógépeket!”

Létrehozva
Ezt üzente Gável Erika barátainak, ismerőseinek és már ismeretleneknek is, hogy minél több szájmaszkot készítsenek, hiszen van igény a boltokban már hiánycikkre. Folyamatosan átvehetőek a megvarrt különböző színes pamutvászon darabok.
Kép

„A textilmaszkok ugyanolyan védelmet biztosítanak, mint az eldobható maszkok. Rajta hát... 2 réteg pamut + gumi-, esetleg szalagpánt.” – ez a felhívás kering a neten egy hete. Gável Erika buzdította társait, miután ő maga is elővette varrógépét. – Nem varrónő vagyok eredetileg, hanem hennafestő és körmös. Azért jutott eszembe, hogy szájmaszkokat varrjak, mert a családunkban vannak idősebbek, és mikor vásárolni szerettünk volna nekik maszkot, azzal szembesültünk, hogy gyakorlatilag már nem lehet kapni a boltokban. Hiába hívtuk fel az összes gyógyszertári ismerősünket, nem volt náluk sem. Úgyhogy varrtam.

Kép

Amikor az általam készített maszkokat meglátták a szomszédok és a barátnők, azonnal kértek. Ez pár nap alatt annyira elhatalmasodott, hogy arra gondoltam, többünknek össze kéne fognunk. Rengeteg olyan ismerősöm van, akiről tudtam, van otthon varrógépe vagy korábban varrónő volt. Körbeadtuk a szabásmintákat egymásnak, megpróbáltuk beszerezni az alapanyagokat a kifosztott méteráru és rövidáru boltokból, amik előtt kígyózó sorok álltak.

Mára már tizenketten biztos vagyunk, és a számunk egyre csak nő. Nem különben a megrendeléseink: jelen pillanatban ezer maszkra van igény, ennyi kérés már beérkezett, főleg az egészségügyben dolgozóktól. A kész termékeket én juttatom el a város egyik pontjából a másikba.

Kép
Szabásminta

Eleinte sok időt babráltam egy-egy darabbal, hogy rövid a pánt, nem jól varrtam, kidörzsöli a bőrt, de mára már jobban megy, még így is félórát vesz igénybe.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.