Ugrás a tartalomra

Az utasok és a sofőr védelmében

Létrehozva
Miskolcon is elkordonozták a buszok első részét a járművezetők védelméért. Az MVK Zrt. szombaton vezette be ezt az intézkedést, hogy az ajánlott távolság a buszokon is tartható legyen a fertőzésveszély elkerülése érdekében.
Kép
A kapaszkodókhoz rögzített felhívás hirdeti, hogy a kordont ne lépjék át az utasok.

A közlekedési társaságnál korábban több intézkedést is bevezettek mind az utasok, mind a sofőrök védelme miatt. A sofőröket maszkkal látták el, megszüntették az első ajtós felszállást, jegyet pedig már nem lehet a buszokon vásárolni. A járműveket  hetek óta minden nap fertőtlenítik.


Juhász János, üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatótól megtudtuk, úgy helyezték el a kordont, hogy az autóbuszok utasteréből minél kevesebbet vegyenek el, tehát megmaradjon  az utazási komfortérzet. -  A  járművezetők védelme azonban nagyon fontos, ezúton is megkérünk minden kedves utasunkat, hogy ezt vegyék figyelembe - mondta az igazgató.
 

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.