Ugrás a tartalomra

Ne koronázzuk meg a veszélyhelyzetet égetéssel!

Létrehozva
Tavasz van és itt a kerttakarítás ideje. Sokan, sokféle gyakorlatot követve ténykedünk a gyümölcsösben, szőlőben, vagy éppen a veteményesben. Van, aki gereblyézik, aprít, aprítékol, komposztál, mulcsol, és van, aki szerint egy gyufa is megoldja a felhalmozott kerti hulladék szem elől való eltüntetését.
Kép

Az, hogy az égetés komoly természeti és gazdasági károkat okoz, talán meg sem fordul a gyújtogató fejében. Az meg aztán pláne nem jut az égetők eszébe, hogy a felszálló füsttel milyen szennyező részecskék kerülnek a levegőbe.

Pedig pont most, ebben a vírusveszélyes időben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy a levegőben lévő szennyező részecskék mennyisége ne növekedjen. Hogy miért? Mert az apró, néhány mikron nagyságú kórokozók, vírusok ráakaszkodhatnak a levegőben lévő szilárd és cseppfolyós részecskékre és segítségükkel vígan „utazhatnak” nagyobb távolságokra. Ily módon közvetetten segíthetjük a fertőzés tovaterjedését. Ez nem vicc! Vigyázzunk egymásra!

Kép

A LIFE IP HungAIRy (LIFE17IPE/HU/000017) projekt az Európai Unió Life programjának támogatásával valósul meg.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.