Ugrás a tartalomra

Az MVK járatain is ingyenesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Létrehozva
A közlekedési cég így szeretné támogatni a járvány idején végzett megfeszített és áldozatos munkájukat.
Kép

 

Április elsejétől az egészségügyi dolgozók díjmentesen utazhatnak az MVK Zrt. járatain a veszélyhelyzet megszűnéséig – adta hírül a közlekedési cég.

Hangsúlyozzák, a díjmentes utazásra való jogosultságot többfajta dokumentummal lehet igazolni. A díjmentes utazás a vészhelyzet kihirdetésének lejártáig vehető igénybe.

A korlátlan díjmentes utazási jogosultság az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe.

- Ha a fentiek közül egyik sem áll az utas rendelkezésére, akkor az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas „Utazási utalvány”, valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttes felmutatásával is lehetséges legyen díjmentesen utazni. Az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok érvényben maradnak a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig. Az Utazási utalványra a jogosultság ellenőrzése során nem kerül bejegyzés – írják.

Az MVK az egészségügyi dolgozóktól azt kéri: az utazáskor mindig tartsák maguknál a felsorolt dokumentumokat.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az egészségügyi dolgozok a veszélyhelyzet alatt a MÁV és a Volánbusz járatait is díjmentesen vehetik igénybe.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.