Ugrás a tartalomra

Miskolc ismét példát mutat: a gyógyszertárak dolgozói is ingyenesen utazhatnak az MVK járatain

Létrehozva
A miskolci gyógyszertárak és patikák munkatársai is díjmentesen utazhatnak az MVK Zrt. busz- és villamos-járatain – erről Veres Pál, Miskolc polgármestere rendelkezett. Ezzel az egészségügyi dolgozók után a gyógyszerészek és asszisztenseik is ingyenesen vehetik igénybe a miskolci tömegközlekedési eszközöket.

A polgármester azért döntött a díjmentesség kiterjesztéséről, mert a gyógyszerészek áldozatos munkájukkal lehetővé teszik a miskolciak minél zökkenőmentesebb gyógyszerellátását, és az orvosokhoz, ápolókhoz hasonlóan ők is fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, hiszen a patikákban folyamatosan kapcsolatba kerülhetnek betegekkel, vagy akár még nem ismert vírusfertőzöttekkel is – emeli ki a városháza keddi közleményében.

Mint írják, Veres Pál polgármester célja az, hogy a kedvezmény kiterjesztésével köszönje meg a gyógyszertári dolgozók mindannyiunk érdekében végzett áldozatos munkáját. Ugyanakkor reméli azt is, hogy az intézkedéssel Miskolc ismét példát mutathat más hazai nagyvárosoknak.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.