Ugrás a tartalomra

Felfüggesztette a képviselői alapok felhasználását Veres Pál

Létrehozva
A polgármester azt írja, koronavírus okozta veszélyhelyzet mindenki részéről felelősségteljes gondolkodást és cselekvést vár el.
Kép

Felfüggesztette az önkormányzat költségvetésében jóváhagyott választókerületi feladatokkal kapcsolatos előirányzatok felhasználását Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere – közölte hétfőn délután a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A közlemény leszögezte, a polgármester ezirányú kezdeményezését a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselői is támogatták.

Mint emlékeztettek, a kormány által bejelentett elvonások, a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos pluszfeladatok, és az ehhez szükséges eszközök beszerzése, illetve egyes városi cégek leállása miatt több milliárd forintos bevételkieséssel kell számolnia Miskolcnak az idei évben. 

-Mindezek mellett a jelenlegi helyzetben a helyi önkormányzat továbbra is elsődleges feladatának tekinti a járvánnyal szembeni védekezést, a megelőzést, az itt élők védelmét, amire már eddig is több tízmillió forintot fordított a városvezetés. Ehhez azonban Miskolc önkormányzatának költségvetéséből finanszírozott valamennyi költségvetési szervtől, nonprofit gazdasági társaságtól és a polgármesteri hivatal valamennyi főosztályától racionális, költségtakarékos gondolkodásra és együttműködésre van szükség – szögezték le.

Csak a Városgazdáé marad

A felfüggesztés értelmében – folytatják – sem a képviselői körzetenként korábban jóváhagyott 12 millió forintos választókerületi fejlesztési alap, sem a képviselő körzetenkénti 2,5 millió forintos működési alap nem használható fel. Az önkormányzat költségvetéséből kizárólag a Városgazda által kezelt választókörzetenkénti 2 millió forintos előirányzat áll a képviselők rendelkezésére.  

-Veres Pál Miskolc polgármesterének alapvető célja, hogy a takarékos gazdálkodás mellett a város működőképességének, a zavartalan gazdálkodásnak a biztosítása, melyek érdekében a városvezető már számos intézkedést meghozott. Továbbra is működtetni kell az idősellátást, a bölcsődei és óvodai ügyeletet és étkeztetést, biztosítani kell a szemétszállítást, a közterületek takarítását, és minden más olyan városüzemeltetési feladatot, amelyről a veszélyhelyzet előtt is gondoskodott a város – tették hozzá.

 Összességében Miskolc több milliárd forintos bevételkieséssel kénytelen számolni az idén, ami azt jelenti, hogy minden újabb kiadást szigorúan meg kell fontolni, és továbbra is a városüzemeltetési és szociális alapfeladatok ellátását kell elsődlegesnek tekinteni, amellett, hogy a jelenlegi helyzetben a járványügyi védekezést minden más elé kényszerül helyezni az önkormányzat.    

Ez is érdekelhet

A gyerekek is beleszólhatnak: bevált a kétmenüs rendszer Miskolcon
MiskolcOktatás
Pozitív tapasztalatokról számoltak be a szakemberek a közétkeztetési tanács legutóbbi ülésén. A menüválasztás bevezetése és az étlapok átalakítása nemcsak a diákok és a szülők elégedettségét növelte, hanem az ételhulladék mennyiségét is csökkentette Miskolcon.
Képgaléria
Pajta-Játék Tár
Hatszáz évet utazhatunk vissza az időben a Pajta Játék-Tárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét elnyerte a Látópont címet a Miskolci Kulturális Központ középkori tematikájú Pajta Játék-Tár programja. A Lovagi Tornák Terén található különleges helyszínen kedden közművelődési szakemberek ismerkedtek meg a miskolci jó gyakorlattal a Látóút Program keretében.
Tóth-Szántai József: A gyermekek védelme mindenek felett áll az egyházi személyt érintő ügyben
Miskolc
Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József közösségi oldalán reagált azokra a súlyos állításokra, amelyek az elmúlt napokban városszerte kifüggesztett plakátokon jelentek meg egy egyházi személy kapcsán.
Forrás Kamarakórus
Miskolci kórus a Dolomitok kapujában
MiskolcKultúra
A közel 40 kórus több száz tagját a zene és az éneklés szeretete köti majd össze.