Ugrás a tartalomra

Kijárási korlátozás mellett is szépülnek a közösségi kertek

Létrehozva
Megállapíthatjuk, hogy az egyik legjobb elfoglaltság a természetben lenni olyankor, mikor az idő már lehetővé teszi ezt. A kertművelés pedig ezekben a napokban is sokakat csábító tevékenyég, még a panelek tövében is.
Kép
Fotó: Dávid Péterné

Dávid Péterné nemrég fotózta az Avason ezt a szép kertet, amit Facebookon is közzétett. Az alábbi kommentet írta alá: Egy gyönyörű kis liget az Avason! Mert olyan a környezet, amilyenné tesszük.

Kép

Legtöbbször Merendi Éva végzi a kerti munkákat, ő korábban közös képviselőként is tett a lakók érdekeiért. – Szoktak segíteni mások is a lakóközösségből, főleg most tavasszal a lehullott levelek gereblyézésében, a letört gallyak összeszedésében és a fűnyírásban. Bársony Veronika főleg a fametszéshez ért. Bár én azt gondolom, a kertészkedést mindenki gyakorlat útján tudja elsajátítani, én sem tanultam. És megéri szépet alkotni mindannyiunk örömére. Nyugdíjas vagyok, időmből kitelik, ráadásul hasznos tevékenységnek tartom – mondta Merendi Éva, aki harminc éve lakik a Hajós Alfréd utcában.

Kép
Fotó: Lengyel László

Lengyel László feleségével együtt teljes egyetértésben szokta nevelgetni növényeit a ház előtti kertben, amit ők maguk alakítottak ki. – Mariskával nyugdíjasok vagyunk, nem akartuk tovább nézni azt a hasznavehetetlen területet, amivel minden alkalommal találkoztunk, mikor kiléptünk házunk kapuján. Évekkel ezelőtt felásóztuk, a horgásztanyánkról hoztunk bele különböző virágokat és fagyalbokrot. Gondozom, méretre vágom, van rózsakertünk is. Mikor az idő engedi, szívesen foglalkozunk vele – mondta a Vörösmarty utcában lakó nyugdíjas.

Kép

Ez is érdekelhet

Helyzetkép a miskolci utakról – így alakul a közlekedés szerdán
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról.
A gyerekek is beleszólhatnak: bevált a kétmenüs rendszer Miskolcon
MiskolcOktatás
Pozitív tapasztalatokról számoltak be a szakemberek a közétkeztetési tanács legutóbbi ülésén. A menüválasztás bevezetése és az étlapok átalakítása nemcsak a diákok és a szülők elégedettségét növelte, hanem az ételhulladék mennyiségét is csökkentette Miskolcon.
Képgaléria
Pajta-Játék Tár
Hatszáz évet utazhatunk vissza az időben a Pajta Játék-Tárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét elnyerte a Látópont címet a Miskolci Kulturális Központ középkori tematikájú Pajta Játék-Tár programja. A Lovagi Tornák Terén található különleges helyszínen kedden közművelődési szakemberek ismerkedtek meg a miskolci jó gyakorlattal a Látóút Program keretében.
Tóth-Szántai József: A gyermekek védelme mindenek felett áll az egyházi személyt érintő ügyben
Miskolc
Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József közösségi oldalán reagált azokra a súlyos állításokra, amelyek az elmúlt napokban városszerte kifüggesztett plakátokon jelentek meg egy egyházi személy kapcsán.