Ugrás a tartalomra

Nehéz helyzetben a Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Létrehozva
Bár a járványhelyzet az intézmény fennmaradását nem veszélyezteti, az állatok örökbefogadásával segíthetünk nekik.
Kép

A tavaszi szezonban csupán egyetlen napig volt nyitva idén a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. A szezonnyitó másnapján a koronavírus-járvány miatt azonnal be is kellett zárniuk, így március 17-e óta határozatlan ideig nem látogatható a népszerű intézmény.

Mivel a költségvetés nagy részét a látogatói jegybevétel jelenti, így más hazai állatkerthez hasonlóan a miskolci is nehéz helyzetbe került. Azt viszont jelenleg még csak megbecsülni tudják, hogy pontosan mekkora lesz a bevételkiesés – mondta el a MiskolcTV-nek Veress Tamás, a  Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményvezetője.

- Ez nyilván teljes egészében felborította a 2020-as éves költségvetésünket, hogy ez pontosan milyen mértékű kiesést fog jelenteni azt nyilván az év végi záráskor fogjuk látni pontosan. Emellett viszont az állatokat ugyanúgy gondozni kell, a dolgozók ugyanúgy bejárnak, végzik a munkájukat – mondta Veress Tamás hozzátéve, bíznak a mielőbbi nyitásban, illetve abban is, hogy a megszokottnál erősebb lesz majd a nyári szezonjuk.

Örökbefogadással segíthetünk

A gyűjteményi vezető felhívta a figyelmet arra is, hogy az állatkert örökbefogadási programja továbbra is működik, ezáltal tehát bárki támogathatja az állatkertet. Az intézmény honlapján részletesen le van írva az is, hogy hogyan működik az örökbefogadás. A folyamat a weboldalon keresztül is intézhető, ehhez mindössze egy űrlapot kell kitölteni és beküldeni. Ezt követően az állatkert 24 órán belül küld egy visszaigazoló e-mailt az örökbefogadás részleteiről. 

Az állatkert honlapjának tanúbizonysága szerint a program úgy egy hónapig állt, április elejétől viszont a támogatók aktivizálták magukat. Azóta egy dámszarvast, egy európai szürkefarkast, egy kookaburrát egy örvös pekarit és egy rénszarvast is örökbe fogadtak egy évre, de vélhetően annak sincs akadálya, hogy mosómacit, szurikátát, a Madagascarból is ismert gyűrűsfarkú makit, vagy éppen a nemrég született kis kengurut, vagy muflonbárányokat örökbe fogadjuk egy, vagy több évre. 

Kép

Nincs veszélyben

Az állatkertek költségvetését egész Európában, így Magyarországon és Miskolcon is súlyosan érintik a koronavírus járvány miatti intézkedések. Az állatkertek többsége Magyarországon az önkormányzathoz tartozik. Miskolcon is így van, a fennmaradás ezért nincs veszélyben, de azt, hogy mennyire súlyos a helyzet, csak a veszélyhelyzet után lehet majd felmérni – mondja Petruskó Norbert, a miskolci önkormányzat szóvivője. 

- A miskolci önkormányzat szakemberei már most azon dolgoznak, hogy a járványveszély elmúltával az önkormányzat lehetőségeihez mérten hogyan lehet segíteni a miskolci vállalkozások, és az olyan intézmények, mint a miskolci állatkert újraindulásában – tette hozzá.

Kép
Egyelőre a népszerű programok is szünetelnek - Fotó: MiNap-archív

Ez is érdekelhet

Helyzetkép a miskolci utakról – így alakul a közlekedés szerdán
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról.
A gyerekek is beleszólhatnak: bevált a kétmenüs rendszer Miskolcon
MiskolcOktatás
Pozitív tapasztalatokról számoltak be a szakemberek a közétkeztetési tanács legutóbbi ülésén. A menüválasztás bevezetése és az étlapok átalakítása nemcsak a diákok és a szülők elégedettségét növelte, hanem az ételhulladék mennyiségét is csökkentette Miskolcon.
Képgaléria
Pajta-Játék Tár
Hatszáz évet utazhatunk vissza az időben a Pajta Játék-Tárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét elnyerte a Látópont címet a Miskolci Kulturális Központ középkori tematikájú Pajta Játék-Tár programja. A Lovagi Tornák Terén található különleges helyszínen kedden közművelődési szakemberek ismerkedtek meg a miskolci jó gyakorlattal a Látóút Program keretében.
Tóth-Szántai József: A gyermekek védelme mindenek felett áll az egyházi személyt érintő ügyben
Miskolc
Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József közösségi oldalán reagált azokra a súlyos állításokra, amelyek az elmúlt napokban városszerte kifüggesztett plakátokon jelentek meg egy egyházi személy kapcsán.