Ugrás a tartalomra

Ifjították Miskolc legöregebb fáját

Létrehozva
A környéken élők kérésének megfelelően, civil kezdeményezésre gallyazták le Miskolc legidősebb, egyes becslések szerint kétszáz éves fáját a Stadion utcában.
Kép

A Stadion utcai fekete nyárfa úgynevezett ifjító metszését az önkormányzat felügyeletével szakemberek végezték el.

Molnár Gézáné huszonhat éve lakik ezen a környéken. – Nagyon szeretek itt élni, mert minden nagyon szép. Ráadásul egyre jobban fejlődik. Tetszik, hogy figyelnek a természetre - mondta.

Kép
öreg fa gallyazás

A munkák ideje alatt jelen voltak a terület önkormányzati képviselői, Barta György és Bazin Levente is, akik felkarolták a civil kezdeményezést.

- A Nagy-Miskolc program kiemelt része a környezetvédelem, a faültetés, környezetünk rendben tartása, védelme. Ez a növény különleges, 2003-tól védettség alatt van. Ezt tábla is jelzi, amit sajnos tönkretettek, ki kell cserélnünk. A fa pontos korát nehéz megállapítani, de kétszáz év fölöttinek becsülik a szakemberek. Hat évvel ezelőtt gallyazták utoljára, az elszáradt ágakat le kell vágni most is – nyilatkozta Bartha György, aki hozzátette, vannak friss hajtásai, élni akar, tehát gondoskodni kell róla.

Kép

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.