Ugrás a tartalomra

Ezúttal is zárva maradnak hétvégén a miskolci parkolók

Létrehozva
Május első hétvégéjén is lezárják a népszerű kirándulóhelyek környékén lévő, és a hétvégéken gyakran használt miskolci parkolókat – erről ez alkalommal is a miskolci lakosság védelme érdekében döntött Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere.
Kép
lezárt parkolók

A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint a lakossági parkolással is érintett parkolókat azonban az ott lakók az előttünk álló hétvégén is használhatják majd. A korlátozás betartását az önkormányzati rendészet és a rendőrség ez alkalommal is szigorúan ellenőrzi, a forgalmasabb útszakaszokon pedig a rendőrök – a korábbi hétvégékhez hasonlóan - fokozott ellenőrzést tartanak, felhívva a közlekedők figyelmét a kijárást korlátozó intézkedések betartására.
 
Az újbóli lezárásról most is azért született döntés, mert a hosszú hétvége, a jó idő és az ingyenes parkolás miatt a hétvégéken érezhetően megnövekszik a parkolók, a kirándulóhelyek , és a főutca forgalma is. Az ilyen területeken kialakuló csoportosulások pedig fokozhatják a fertőzésveszélyt és hozzájárulhatnak a vírus terjedéséhez is.

A járvány lassításának továbbra is az az egyetlen hatásos módja, ha mindenki, aki teheti otthon marad és betartja a kijárási korlátozásokat.
 
Veres Pál polgármester továbbra is kéri a lakosság megértését és az óvintézkedések további betartását.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.