Ugrás a tartalomra

Fokozott ellenőrzések az érettségi idején Miskolcon

Létrehozva
Fokozott ellenőrzést tartanak Miskolc belvárosában, elsősorban a középiskolák környékén, valamint a parkokban a rendőrség és a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai az érettségi napján, május 4-én, és az azt követő időszakban.
Kép
Fokozottan figyelnek az önkormányzati rendészek a fiatalokra az érettségi ideje alatt. (Fotó: Juhász Ákos)

A rendészek és a rendőrök folyamatosan járőröznek majd annak érdekében, hogy megakadályozzák a nagyobb csoportosulások kialakulását a közterületeken, ha szükséges, felhívva a fiatalok figyelmét arra, hogy ha nem tartják be a szociális távolságtartás szabályait, azzal fertőzésveszélynek tehetik ki magukat és szeretteiket is - áll a miskolci polgármesteri hivatal közleményében.
 
A rendészek és a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak majd az olyan közterületekre, mint például a Hősök tere, amelynek környékén több középiskola is található, és azokra a parkokra, amelyek egyébként is kedvelt találkozóhelyei a fiataloknak.

 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.