Ugrás a tartalomra

A honvédség fertőtleníti a miskolci idősotthonokat

Létrehozva
A munkálatok az intézmények nagy részében még a héten befejeződhetnek.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Megkezdődött a múlt héten a miskolci idősotthonok fertőtlenítése. Amint az ismert, a munkálatokat a járványhelyzet miatt korábban az országos tisztifőorvos rendelte el: ennek értelmében az ország összes bentlakásos idősotthonában el kell végeznie a munkát a Magyar Honvédségnek.

A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója portálunk érdeklődésére megerősítette, a munka a város által fenntartott otthonokban is megkezdődött.

- Intézményünket még az elmúlt héten kereste meg a Magyar Honvédség, ezt követően pedig be is jártunk a hat egységünkből ötöt, ezekben kezdődött meg a munka először. A hatodikat, az Őszi Napsugár Otthont, az intézmény  méretére tekintettel  a székesfehérvári vegyi egység   fogja fertőtleníteni egy későbbi időpontban – mondta Gúr Péter Attila.

Két gondozóházban, az Arany Alkony és az Észak-kiliáni Szolgáltatási Központokban  már a múlt héten megtörtént a fertőtlenítés. A munka ezen a héten kedden folytatódott további két otthonban: akkor az Aranykorban és a Bulgárföldi egységben dolgoztak a szakemberek, a mai nap a Szent Hedvig Otthonban folytatódik a munka.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

- A munkálatok során hypo-s,illetve alkoholos alapú szerrel dolgoznak a szakemberek, emiatt a fertőtlenítés ideje alatt a lakók nem tartózkodhatnak az épületben, pontosabban az adott épületrészben. Ez utóbbi pontosítás nagyon fontos, az egyeztetések alapján ugyanis kiderült, van lehetőség a szakaszos munka végzésére. Ez nekünk  nagy segítség, hiszen a mostani aktuális szabályok mellett nagy nehézséget jelentett volna három-négy óra hosszára más egységben elhelyezni az ellátottjainkat. Eddigi tapasztalataink alapján azt  tudom elmondani, hogy a honvédség munkatársai nagyon rugalmasan és segítőkészen álltak a feladathoz, aminek köszönhetően a kollégáinkkal együtt  gyorsan és hatékonyan lezajlik a munka. Bízom benne, rövidesen minden otthonunkban nagyobb fennakadás nélkül megtörténik a fertőtlenítés ez most mindannyiunk közös érdeke – hangsúlyozta Gúr Péter Attila.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.