Ugrás a tartalomra

Kitartás és összefogás a Miskolctapolca Barlangfürdőben

Létrehozva
Akik a nehéz időkben a város zavartalan működéséért dolgoznak – bemutatjuk a Miskolc Holding és tagvállalatainak „hétköznapi hőseit”. (4. rész)
Kép

A hétköznapi hősök sorozatban hétről hétre a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak egy-egy munkatársát kérdezzük arról, mit és hogyan dolgozik a március közepén kihirdetett rendkívüli helyzet óta. Ez alkalommal Katona Zoltánt, a Miskolci Fürdők Kft. munkatársát kérdeztük.

Katona Zoltán a Miskolci Fürdők Kft. által üzemeltetett Miskolctapolca Barlangfürdő fürdőgépésze. A strandok nyitvatartásának felfüggesztésével a gépészek műszakbeosztása is változott, több időt töltenek nappalos műszakban.

– A járványügyi helyzetre tekintettel feladatkörünk is megváltozott, jelenleg olyan munkálatokat végzünk el, amelyeket nyitvatartási idő alatt csak nehezen tudnánk megoldani. Mivel egyszerre többen vagyunk műszakban, odafigyelünk a megfelelő távolságtartásra, a rendszeres kézmosásra. Cégünk biztosítja számunkra a kézfertőtlenítő folyadékot, védőkesztyűt és a szájmaszkot. A most kialakult élethelyzetben számomra fontos az is, hogy összefogjunk és segítsük egymást – hangsúlyozta.

Európa egyedülálló természetes barlangfürdőjébe a zárvatartás alatt is bepillanthatnak azok, akiknek hiányoznak a barlangi kalandok: a fürdő hivatalos Facebook-oldalán elérhetővé tett egy három epizódból álló online szárazlábas túrát, amely szól fürdőgépészetről, a barlangfürdő kialakulásáról és fejlődéséről, rejtett barlangjáratokról, így azok is bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé, akik a januári leállási időszakban lemaradtak a szárazlábas bejárásról.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.