Ugrás a tartalomra

Most az idősotthonok lakóinak nótáját húzza el az Agyagbanda

Létrehozva
A miskolci zenekar nagyon várja, hogy újrainduljanak a rendezvények, a mostani helyzetben viszont hiszik: az intézmények lakóinak és dolgozóinak van szükség rájuk és a muzsikára.
Kép
Forrás: http://agyagbanda.blogspot.com/

Különleges feladatra vállalkozott az Agyagbanda. A zenekar tagjai azt vállalták, hogy a koronavírus miatt legveszélyeztetettebb korosztálynak muzsikál a következő időszakban. Egészen pontosan nekik, és az őket gondozó ápolóknak, hiszen a muzsikosok bentlakásos idősotthonokat keresnek fel.

Április utolsó napjaiban elsőként a Máltai Szeretetszolgálat Köln utcai Idősek Otthonában zenéltek, pontosabban annak az udvarán. Rendhagyó koncert volt ez: az otthon lakói másfél méteres távolságban hallgatták a muzsikát, melyet az Agyagbanda az utcán, az intézmény kerítése előtt adott elő. Fáy Ádám, a zenekar vezetője érdeklődésünkre elmondta, nem egyszeri alkalomról van szó, május negyedikén délelőtt a miskolci Aranykor Idősek Otthonában zenélnek, az ezt követő éten pedig várhatóan egy vidéki intézmény lakóinak húzzák majd a talpalávalót.

- A mostani járványhelyzet miatt talán az idősek, az ő társadalmi csoportjuk van a legnehezebb helyzetben, és arra gondoltunk, hogy megpróbálunk nekik adni valamit. Sőt, nem csak nekik, hanem a velük foglalkozó gondozóknak is: az látjuk, hogy a mostani helyzetben rajtuk is nagyon nagy a teher, éppen ezért is esik jól, a muzsika, valamint az, hogyha megszólítjuk őket. Ráadásul ez egy abszolút win-win helyzet, hiszen a közös zenélés nekünk is nagyon hiányzott – mondta.

Fáy Ádám elmondta azt is, nagyon bíznak benne, hogy az élet lassan-lassan visszatérhet majd a normális kerékvágásba.

-Az Agyagbanda tagjai már nagyon régen együtt zenélnek. Aki hosszú évekig úgy él mint mi, vagyis, hogy bálokon, esküvőkön, szabadtéri programokon, fesztiválokon húzza el a közönség nótáját, azoknak ez kialakít egy különös agyműködést, életritmust, amit nagyon nehéz le- vagy átállítani. Több ez számunkra, mint egyszerű pénzkereset, hivatás ez és életforma. Nagyon várjuk, hogy újból legyenek rendezvények, most viszont itt, az otthonokban van szükség ránk – tette hozzá.

A Miskolc Televízió tudósítása a korábbi látogatásról:

 

Ez is érdekelhet

Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.
Selyemréti tetőtűz – fontos előrelépés történt
MiskolcHavaria
Lépett a Holding.
Figyelem! Szünetelni fog a melegvíz-szolgáltatás
Miskolc
Csak a szokásos évi nagy leállás a MIHŐ-nél.
Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.