Ugrás a tartalomra

Nem zárják le a parkolókat, de szigorú ellenőrzésekre kell számítani a hétvégén is

Létrehozva
A kijárási korlátozásokat enyhítő kormányzati döntésnek megfelelően nem zárják le a legforgalmasabb parkolókat az előttünk álló hétvégén Miskolcon, azonban a korlátozásokat enyhítő intézkedések mellett érvényben lévő rendelkezések betartását fokozottan ellenőrzik majd a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a rendőrség munkatársai.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A városháza tájékoztatása szerint fokozott ellenőrzésekre kell számítani a kávézók, vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek környékén.

A rendészek és a rendőrök többek között azt is figyelik majd, hogy betartják-e a vendégek és a vendéglátóhelyek üzemeltetői a javasolt másfél méteres biztonsági távolságot az asztalok elhelyezésénél és a fogyasztás során.

– Az ellenőrzésekre azért van szükség, mert a koronavírus-járvány még nem ért véget, a fertőzésveszély továbbra is fennáll – figyelmeztetnek.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.