Ugrás a tartalomra

Változások előtt a Miskolci Egyetem

Létrehozva
Júliustól az intézmény fenntartója egy, az állam által létrehozott vagyonkezelői alapítvány lesz. Jövő februárban pedig lejár a Torma András rektor megbízatása. 
Kép

Dr. Czap László, a Miskolci Egyetem intézményfejlesztési és kapcsolati ügyekért felelős rektorhelyettese a Miskolc TV-nek elmondta, a nemzeti felsőoktatási törvény két szabálya vonatkozik a jelenlegi helyzetre.  Az egyik, hogy vezető pozíciót az egyetemeken 65 éves korig lehet betölteni. A másik pedig, hogy ugyanaz a személy legfeljebb két cikluson át lehet az egyetem rektora. Torma András jövőre betölti 65. életévét és véget ér a második ciklusa is az egyetem élén. 

Hogy ki lesz az új rektor, egyelőre nem lehet tudni. Annyi viszont biztos, hogy a határidőig két pályázat érkezett. Horváth Zita, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, a Történettudományi Intézet egyetemi tanára és Piskóti István, a Marketing és Turizmus Intézet egyetemi tanára, Szikszó alpolgármestere nyújtotta be pályázatát. 

-A Szenátus munka és ütemterve szerint a félévben az utolsó szenátusülés június 18-án lesz és a honlapon nyilvános napirend szerint ekkorra van kitűzve a rektorválasztás - mondta Dr. Czap László.

Az új rektoron kívül más változás is lesz a Miskolci Egyetem életében. Július 1-jével a Miskolci Egyetem fenntartója egy állam által létrehozott vagyonkezelői alapítvány lesz. Az átalakítás – az indoklás szerint – növelni fogja az intézmény versenyképességét. 
 

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.