Ugrás a tartalomra

Fokozatosan újraindul az élet a Miskolc Holdingnál

Létrehozva
Visszaállnak az eredeti dolgozói bérek is a cégnél és a tagvállalatoknál.
Kép

A Miskolc Holding Zrt. vezetése a járványügyi veszélyhelyzet márciusi bevezetése után, április elején kényszerű munkáltatói intézkedésként, hogy senkit ne kelljen elbocsátani, differenciáltan csökkentette a dolgozói béreket. Sokan megosztottan otthonról vagy a munkahelyen végezték a feladataikat, voltak akik részmunkaidőben, illetve voltak olyanok is akik rajtuk kívül álló okok miatt - feladat hiányában - nem végeztek munkát az elmúlt időszakban.
A Kormány miután enyhített a veszélyhelyzetben meghozott szigorítási intézkedéseken a gazdaság újra indítása érdekében, ezért a Miskolc Holding Zrt.-nél és tagvállalatainál is az a döntés született, hogy fokozatosan elindulhat a szervezet mindennapos tevékenysége. A bérek eredeti szintre történő visszaállítása folyamatosan történik.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.