Az elmúlt hetekben az Avasi-lakótelep harmadik ütemében több helyen is javították, szépítették a közterületeket. Fodor Zoltán, a terület egyéni önkormányzati képviselője elmondta, a Hajós utcából több megkeresést is kapott, hogy a járdák nagyon magasak, az idősek, a kisgyermekes anyák nehezen tudnak itt közlekedni. A legkritikusabb pontokon a közelmúltban elvégezték az akadálymentesítést, elhárítva ezzel ezt a problémát.
Megszépült a napokban a Klapka utca is, ahol 45 villanyoszlopra összesen 135 cserép futó muskátlit helyeztek ki. Ezek rendszeres locsolásáról is gondoskodnak majd, hiszen csak így tehetik szebbé a környezetet.
Amire a gyermekes családok a hosszú bezártság után már nagyon vártak, most megtörtént: megnyitották a Pattantyús utcai játszóteret. Előtte persze a Városgazda dolgozói lefertőtlenítették az egész területet, illetve levágták a füvet is. Immár működik az avastetői sportpályán lévő közkút is, de a festés után a többit is lehet majd használni, valószínűleg már a héten.
Akadálymentesített járdák, virágok a villanyoszlopon az Avason
Létrehozva
Épül-szépül a környezet a harmadik ütemben.
Ez is érdekelhet
Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Sport és közösség a drogok helyett
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.