Ugrás a tartalomra

Évekig nem volt karbantartás – nincs olyan óvoda Miskolcon, ahol ne lenne veszélyes játszóeszköz

Létrehozva
Súlyos örökséget hagyott maga után az előző városvezetés az óvodák terén is. Egy februárban elkészült szakértői jelentés szerint jelenleg egyetlen olyan óvoda sincs Miskolcon, ahol ne lenne legalább egy veszélyes játszóeszköz az udvari játszótereken.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Mindez a rendszeres karbantartás elmaradásának, a nem megfelelő odafigyelésnek, vagy éppen a karbantartók hiányának, leterheltségének a következménye, illetve annak, hogy egészen a tavalyi évig egyetlen átfogó ellenőrzés sem történt a miskolci, önkormányzati fenntartású óvodák játszóeszközeit illetően. Még annak ellenére sem, hogy az előző városvezetés idején hibás kivitelezés miatt már történt óvodai baleset. 

A balesetekhez és a mostani, veszélyes állapot kialakulásához az a felelőtlen magatartás vezetett, hogy kilenc hosszú éven át nemhogy új játszótereket nem építettek az óvodákban, hanem még a meglévő játszótereket sem tartották megfelelően karban. Mindezek miatt mostanra az a szomorú helyzet alakult ki, hogy jelenleg hat olyan óvoda is van Miskolcon, ahol egyetlen játék sem felel meg az előírásoknak.

A februári jelentés szerint az 581 megvizsgált eszközből mindössze 101 kapott megfelelő, 222 részben megfelelő minősítést, a játékok majdnem felét, 258 eszközt pedig balesetveszélyesnek találtak az ellenőrzést végző szakemberek.

Kép

A karbantartás éveken át tartó hiánya miatt balesetveszélyessé vált játékokat a vonatkozó rendeleteknek megfelelően a gyermekek védelme érdekében le kellett zárni vagy el kell majd bontani, mivel ezek a játékok gazdaságosan már nem javíthatók.

Balesetveszélyes jelölést többnyire a szabványnak nem megfelelő és nem megfeleltethető, vagy a szerkezetükben erősen sérült, korhadt elemeket tartalmazó, a szükséges ütéscsillapító réteggel és területtel nem rendelkező játszóeszközök kaptak, vagy azok, amelyeknél az esési terek átfedéséből adódhat balesetveszély. A szomorú tény az, hogy ezeknek a játékoknak egy részét az előző városvezetés idején elvégzett szakszerű karbantartással meg lehetett volna óvni a pusztulástól.

Ugyancsak a balesetveszélyes kategóriába kerültek azok a közterületi alkalmassági minősítéssel nem rendelkező játszóeszközök, amelyeket jó szándékkal, de nem kellő körültekintéssel alapítványi, szülői támogatással telepítettek az óvodák.

Kép

Részben megfelelő minősítést többnyire a nem megfelelő festés, sérült homokozó ülődeszkák, vagy épp nem fedett csavarvégek miatt kapták a játszóeszközök. Ezek a hibák azonban javíthatóak, és az önkormányzat a lehető legrövidebb időn belül el is végezteti a szükséges munkálatokat annak érdekében, hogy a miskolci óvodás gyerekek minél előbb újra maximálisan biztonságos játszótereken játszhassanak majd.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.