Ugrás a tartalomra

Nyitott kapukkal vár mindenkit a Diósgyőri vár

Létrehozva
Újra nyitotta kapuit a királynék vára Diósgyőrben. Sokszínű programsorozatot kínálnak már az első napokban is a látogatóknak.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Ágyúlövés, várséta, középkori játékok, fegyvermustra, lovagi bemutató, mesesarok és íjászat – ezekkel a programokkal várják a kirándulókat a Diósgyőri várban. Bár a termek zárva voltak, a várséta során olyan rejtett értékeket ismerhettek meg a látogatók, amelyeket korábban talán figyelmen kívül hagytak. A gyilokjáróról, az egykori konyha színhelyéről és a vizesárokról is megtudhattak érdekességeket a kíváncsiak.

A lovagok a középkori fegyverkezés és harcászat rejtelmeibe avatták be a nézőket.

Fény derült olyan bajok gyógymódjaira, mint például a kelések, felfekvések vagy vízitörpe kórság.

Vasárnapra, a gyereknapra mesesarokkal készültek a szervezők, ahol helye van az égig érő paszulynak, aminek növekedését aztán otthon figyelemmel lehet kísérni. „Küldj egy mosoly!” szlogennel gyermeknapi akciót hirdettek: azok a 14 év alatti gyerekek, akik egy mosolygós, kidekorált lufival érkeznek a várba, ingyen léphetnek be. A terv az, hogy a lufikat a vár hídjának korlátján gyűjtsék össze, így köszöntik, sok-sok mosollyal a kicsiket.

Hétfőn is folytatódnak a programok.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.