Ugrás a tartalomra

A II. világháború legsúlyosabb bombatámadásáról emlékeztek meg

Létrehozva
1944. június 2-án súlyos bombatámadás érte Miskolcot. Három hullámban, több mint száz óriásbombázó mért légicsapást a városra. A szövetséges légitámadásokban kétszáz katona és civil halt meg, 420-an pedig megsebesültek. Hétfőn imádsággal és koszorúzással emlékeztek az áldozatokra a Búza téri Görögkatolikus Székesegyház melletti kopjafánál.
Kép
B-17 "repülő erőd" Magyarország felett

1944. június 2-án Miskolcot érte a legsúlyosabb bombatámadás, amely Magyarország legfontosabb vasúti csomópontjai ellen irányult. Az amerikai légierő gépei több hullámban bombázták a Tiszai Pályaudvart, a Búza téri vásárcsarnokot és a Diósgyőri hadiüzemet. A Búza téri templomból a hívek éppen a piacra tartottak, amikor bombatalálat érte a Vásárcsarnokot. 1994 óta a miskolci Görögkatolikus Székesegyház mellett az áldozatokra egy kopjafa is emlékeztet. Az elhunytakért hétfőn Szemerszki Mihály görögkatolikus parókus imádkozott.

Kép
Szövetséges légifelvétel a Miskolcot ért támadásról

A 76 évvel ezelőtti bombatámadásokban 160 lakóház összeomlott, 600 pedig károkat szenvedett Miskolcon. A vásárcsarnok kétharmada, és a Tiszai Pályaudvar 20 százaléka elpusztult. A hétfői emlékezésen Miskolc önkormányzata nevében Veres Pál polgármester és Koczurné Bencs Ilona osztályvezető helyezett el koszorút.

Preview Image
A II. világháború legsúlyosabb bombatámadására emlékeztek a Búza téren | Végh Csaba képgalériája

- A város közössége számára nagyon fontos az, hogy az ilyen fájdalmas eseményeket is az emlékezet életben tartsa. Ha emlékezni tudunk az akkori áldozatokra, akkor nemcsak az ő emléküket, hanem az akkori kor mindennapjainak és embereinek is emléket tudunk állítani ezáltal – fogalmazott Veres Pál. 

Kép
A Búza téri Vásárcsarnok romjai

Az áldozatok előtt koszorúkkal emlékeztek a város mellett, a Magyar Honvédség képviselői, a Doni Bajtársi Szövetség, a Helyőrség Hagyományőrző Egyesület és a Területvédelmi Zászlóalj is.

(Archív fotók: https://miskolcadhatott.blog.hu/ 
A Miskolcot ért bombázásról részletesen ITT olvashatnak.
)

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.