Ugrás a tartalomra

Segítsünk újra talpra állni a fiatal táncosnak!

Létrehozva
Horváth Renátó, a Miskolci Nemzeti Színházban is szereplő táncművész lebénult egy vírus következtében. Van remény a Polgáron született táncos felépülésre, de ehhez nagyon sok pénzre van szükség. Mohai Cintia szívügyének tekinti a segítségnyújtást.
Kép
Forrás: facebook.com

„Civil kezdeményezéssel szeretnénk közösen segíteni barátunk, Horváth Renátó kezelési költségeinek megkönnyítésére” – írja Mohai Cintia, a Miskolci Nemzeti Színház táncművésze és Rózsa Krisztián, a teátrum színművésze a Segítsünk közösen Horváth Renátó felépülésében elnevezésű Facebook-oldalon. Mint írják decemberben ödémát okozott a fiatal táncos nyakcsigolyájánál egy vírus miatti gyulladás, aminek következményeként nyaktól lefelé lebénult. A kezelések hatására apró javulás látható, emiatt orvosai bizakodóak.

Barátja, Mohai Cintia azt mondja, a legrosszabb, hogy nem tudni, meddig tart ez a helyzet. – Őbenne van a legnagyobb életerő, nem betegségnek tekinti, hanem egy átmeneti állapotnak. Azt mondja: „tudom, hogy fel fogok állni, van rá esély” – számolt be róla a táncostárs, aki elárulta, Horváth Renátó most végzett a Magyar Táncművészeti Egyetemen, közben szerepelt a Miskolci Nemzeti Színház három darabjában is: Casablanca, Álom luxus kivitelben és Üvöltő szelek.

– December elején egyik délután panaszkodott arról, hogy fáj a háta. Fél öt körül már felhívott, hogy tudnék-e vinni neki egy fájdalomcsillapítót. Ekkor már zsibbadni kezdett a keze. Egy ideg becsípődésére gyanakodtam, ezért felhívtam egy masszőrt, aki azt javasolta, hogy mindenféleképpen menjen be a kórházba. Két óra múlva már nem érzett semmit, és lélegeztető gépre kellett tenni – mesélte a barát, aki csak később döbbent rá, hogy ha ő nincs akkor ott vele, elképzelhető, hogy meg is fullad egyedül.

Aki szeretne segíteni, a következőképpen teheti meg: az adományok közvetlenül Renátó saját számlájára érkeznek, amelyet szülei kezelnek. Az utalásnál a közlemény rovatban kérik feltüntetni: „Adomány Horváth Renátónak”. Bankszámlaszám: 61200216-11055444.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?