Ugrás a tartalomra

Szarvaspörkölt a megyei kórháznak 

Létrehozva
Kétszázötven adag szarvaspörköltet kapott ajándékba a Megyei Központi Kórház. Az egyik megyei vadásztársaság ezzel köszönte meg az egészségügyi dolgozók járványveszélyben végzett munkáját. A kórház főigazgatója szerint ez az ajándékozás a társadalmi összefogás újabb példája.  
Kép
Fotók: Mocsári László

A kétszázötven adag szarvaspörköltet a fonyi önkormányzat konyháján készítették, az ételt szerdán kapták meg a Megyei Központi Kórház dolgozói. A vadásztársaság ezzel a csaknem kétszázezer forintos felajánlással köszönte meg a veszélyhelyzet idején tett egészségügyiek fáradságos munkájukat. 

Kép

- Láttuk a kórházi dolgozók áldozatos munkáját, nekünk is van orvos tagtársunk, akin láttuk, hogy mekkora leterheltségben vannak az egészségügyi dolgozók. Úgy döntött az egyesület, hogy megpróbáljuk egy kis adománnyal jobbá és szebbé tenni a napjukat – fogalmazott Puskás Gábor, Fony és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Egyesületének elnöke. 

Kép

A Megyei Központi Kórház főigazgatója kollégái nevében is megköszönte az ajándékot, és elmondta, hogy a kórház és dolgozói az elmúlt időszakban számos adományt kaptak.

- A koronavírus-járvány alatt a társadalmi összefogás olyan mértéket ért el, amit mi korábban nem tapasztalhattunk. Az adományozók,illetve a támogatók köre rendkívül széles volt a multinacionális cégektől kezdve a magánszemélyekig, különböző társadalmi szervezetekig, alapítványokig, nagyon sokan támogatták a kórházat – nyilatkozta Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója. Az adományt a Sürgősségi és a Központi Aneszteziológiai osztály dolgozói kapták ebédre.

Ez is érdekelhet

Szeles csütörtökre készüljünk, záporok is jöhetnek
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök reggel még sok lesz a felhő, és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható. Később felszakadozik a felhőzet, de napközben gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Zemplén, Bükk térségben délután is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.
Avasi útfelújítás
Csütörtökön is dolgoznak Miskolc útjain
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.
Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez.