A vendéglátóipari vállalkozás üzemelteti az országosan is elismert Végállomás Éttermet, valamint a közkedvelt Desszertem Cukrászdát is. Az oklevelet Dr. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere és Hubay György a körzet országgyűlési képviselője adta át. Az elismerés annak szól, hogy a cég tulajdonosai a koronavírus-járvány ideje alatt minden dolgozójuknak biztosítani tudták a folyamatos munkavégzés lehetőségét.
Támogatói oklevelet kaptak a Végállomás Étterem tulajdonosai
Létrehozva
A magyar kormány a munkahelyvédelmi bértámogatás keretében, támogatói oklevélben részesítette Vargáné Bodnár Henriettát és Budaházyné Kovács Csillát, a miskolci székhelyű Ízkalauz Kft. tulajdonosait.
Ez is érdekelhet
Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Sport és közösség a drogok helyett
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.