Ugrás a tartalomra

Megyei kórház: dolgoznak az új látogatási renden

Létrehozva
A látogatási rend mikéntjéről napokon belül tájékoztatást ad az egészségügyi intézmény. Azt kérik, látogatásaikat csak ennek ismeretében kezdjék el tervezni.

Ahogyan arról szombaton a minap.hu is beszámolt, az országos tisztifőorvos péntektől feloldotta a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt kórházi látogatási tilalmat.

A megyei központi kórház főigazgatója ezzel kapcsolatosan közleményben reagált a Facebook-on. Dr. Révész János azt írta, "a Nemzeti Népegészségügyi Központ mai napon delegálta kórházunk irányába azt a határozatot, amelynek értelmében a COVID megbetegedéssel nem érintett fekvőbeteg szervezeti egységekben az általános látogatási tilalmat fel kívánja oldani."

Leszögezi, a kórház a határozatnak természetesen érvényt szerez, "azonban a betegbiztonság és a dolgozói biztonság érdekében ez több egyeztetést és felkészülést igényel, elsősorban annak érdekében, hogy a beteglátogatások során is érvényesíteni tudjuk azokat a járványügyi védelmi intézkedéseket, amelyek jelenleg is hatályban vannak".

- Erre vonatkozóan a közigazgatási egyeztetések folyamatban vannak, illetve a kórház belső működési rendjének átdolgozását is megkezdtük. A látogatási rend mikéntjéről, illetve a kórházi látogatás rendjéről 72 órán belül adunk ki tájékoztatást. Tisztelettel kérjük Önöket, hogy látogatásaikat csak a látogatási rend ismeretében kezdjék el tervezni - hangsúlyozta a főigazgató. 

(Nyitókép: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főbejárata)

Ez is érdekelhet

A nyári szünetben is ingyen étkezhetnek a rászoruló gyerekek Miskolcon
MiskolcOktatásGasztroSzabadidő
Kiadták a 2025/2026. tanév nyári szünidei gyermekétkeztetésére vonatkozó legfontosabb információkat.
Képgaléria
Családi nap a Vörösmartyban. Fotó: Horváth Csongor
Családi napot tartottak a Vörösmartyban
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidő
Ritka, hogy délután öt óra után még gyerekek nyüzsögnek egy iskola udvarán, különösen a tanév végén. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola családi napját azonban nem lehetett kihagyni: közel hatszázan érkeztek a rendezvényre.
Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.