Ugrás a tartalomra

Ők lesznek a Miskolci Egyetem kuratóriumának tagjai

Létrehozva
Hétfőn nyilvánossá vált, Varga Judit igazságügyi miniszter elnök mellett kik lesznek a Miskolci Egyetem csúcsszerveként működő kuratórium tagjai.
Kép
Forrás: kormany.hu

 

Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány tagja lett Kriza Ákos orvos-közgazdász, Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ igazgatóságának elnöke, Kovács Erika, az MNB Békéltető Testületének elnöke, valamint Fükő László, a Bosch gyárigazgatója.

A tagokat – az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint – az alapján kérték fel, hogy „értsenek az adott szakterülethez, a felsőoktatáshoz, illetve a kialakítani kívánt új világhoz, amely felé a felsőoktatási intézményeket kívánják vinni”. A képzésen, az oktatáson túl tudományos és innovációs elvárás is megfogalmazódik.

Kép
Varga Judit igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke

Hogy ki lesz a Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke, azt múlt héten jelentették be: Varga Judit igazságügyi miniszter több szállal is kötődik Miskolchoz és az egyetemhez: itt született és 2004-ben itt szerezte meg jogi diplomáját summa cum laude minősítéssel.

Május végén dőlt el, hogy az egyetem szenátusa Horváth Zita egyetemi tanár, felsőoktatásért felelős államtitkár rektori pályázatát támogatja. Ő lehet a Miskolci Egyetem első női és első bölcsész rektora – amennyiben Áder János köztársasági elnök is rábólint (ez minden valószínűséggel meg is fog történni).

Kép
Horváth Zita egyetemi tanár, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, a rektori tisztség várományosa

Az új vezető bemutatkozása alkalmával külön hangsúlyozta: az állami alapítványi modellre történő váltás az eddigitől eltérő finanszírozási módszert hoz be a felsőoktatásba. Ennek lényege, hogy az eddigi egylábú (oktatási) finanszírozás helyett – osztrák mintára – háromlábú struktúrát vezetnek be, amelyben az oktatási tevékenység mellett az infrastruktúra fenntartását, illetve a tudományos-művészeti teljesítményt ismerik el. Utóbbit fele részben a jelenlegi számok – például minősített kutatók, publikációs aktivitás –, fele részben a releváns egyetemi rangsorban elfoglalt helyezés alapján finanszírozzák.

A modellváltó intézmények saját tulajdonba kapják azokat a vagyonelemeket, amelyekben működnek. A törvény elfogadásával az oktatók közalkalmazotti státusból munkaviszonyba kerülnek át. 2021-ben és 2022-ben is 15-15 százalékkal magasabb bértömeget nyújtanak az intézményeknek, emellett teljesítményarányosan kedvezőbb bért és anyagi elismerést kaphatnak a munkatársak.

Ez is érdekelhet

A nyári szünetben is ingyen étkezhetnek a rászoruló gyerekek Miskolcon
MiskolcOktatásGasztroSzabadidő
Kiadták a 2025/2026. tanév nyári szünidei gyermekétkeztetésére vonatkozó legfontosabb információkat.
Képgaléria
Családi nap a Vörösmartyban. Fotó: Horváth Csongor
Családi napot tartottak a Vörösmartyban
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidő
Ritka, hogy délután öt óra után még gyerekek nyüzsögnek egy iskola udvarán, különösen a tanév végén. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola családi napját azonban nem lehetett kihagyni: közel hatszázan érkeztek a rendezvényre.
Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.