Ugrás a tartalomra

Finnországba igazolt a Jegesmedvék kapusa

Létrehozva
Hat Miskolcon töltött szezon után távozik a DVTK Jegesmedvéktől Adorján Attila. A 23 esztendős kapus kétszeres Erste Liga és magyar bajnokként, valamint egyszeres Magyar Kupa győztesként távozik a finn Mestis Ligába.
Kép

- Egy olyan lehetőség adódott előttem, amit a karrierem ezen szakaszában, az egyetemi tanulmányaim befejezésével megéri kihasználni, hiszen új kihívásokkal nézhetek szembe és igy tovább tudok fejlődni. – nyilatkozta a klub honlapjának Adorján Attila - Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, amiért megkaptam tőlük a bizalmat, a csapat támogatása nélkül nem érhettem volna el a céljaimat, sem a jégkorongban sem a magánéletben. Köszönöm a szurkolóknak, hogy mindig a csapat mögött álltak és támogattak minket!

- Attila még 2014-ben érkezett hozzánk 17 esztendősen és hamar bizonyította tehetségét. – mondta Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke - Egészen fiatalon megkapta tőlünk a lehetőséget a felnőtt csapatban, amivel élni tudott. Nálunk lett belőle profi játékos, bajnok és kupagyőztes. Folyamatos fejlődésének köszönhetően magyar válogatott játékossá, az ország egyik legjobb fiatal kapusává vált. Most viszont új kihívások elé néz a világ egyik legelismertebb hokikultúrájában. Sok sikert kívánunk neki a finnországi karrierjéhez. Hálásak vagyunk Attilának az elmúlt hat szezonért, mindig szívesen fogjuk őt látni Miskolcon.

- Egy edző munkájáról az a legobjektívebb visszajelzés, ha a tanítványa folyamatosan fejlődik, sikeres lesz és olyan lehetőséghez jut, amilyen most Attila előtt adódott. – vette át a szót Farkas Tamás, a DVTK Jegesmedvék kapusedzője - Ez remek lehetőség neki, hogy egy új, számára ismeretlen közegben, a világ egyik hokinagyhatalmában mérettesse meg magát, haladjon tovább a fejlődés útján, még jobb kapus váljon belőle. Ebben én maximálisan támogatom és büszke vagyok arra, hogy az elmúlt 4 év közös munkájával hozzájárulhattam ahhoz, hogy ilyen lehetőséghez jutott. Úgy gondolom abszolút megérett arra, hogy megfeleljen az elvárásoknak Finnországban és még magasabb szintre tudjon lépni.

Ez is érdekelhet

96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.
Szigetelik az Avalon társasház homlokzatát
Toronydarut bontanak, forgalomkorlátozás lesz a belvárosban
Miskolc
Fokozott figyelmet és türelmet kérnek az autósoktól.
A miskolci kórházat is érinti a most bejelentett kormányzati intézkedés
MiskolcBelföldEgészség
Megújulnak a korházi hűtési rendszerek.