Ugrás a tartalomra

Újra látogatható a Diósgyőri vár

Létrehozva
Július elsejétől már keddtől vasárnapig tart nyitva a királynék vára, és látogathatóvá válnak a belső terek is.

Július elsejétől már nemcsak hétvégenként várja a látogatókat a Diósgyőri vár. A népszerű turistalátványosság jövő hét közepétől már keddtől vasárnapig mindennap nyitva lesz (egyedül a hétfő lesz egyelőre szünnap). Almási Beatrix, a várat is üzemeltető Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. (MKK) kommunikációs menedzsere azt mondta, június 20-a óta márt nemcsak a külső, hanem a belső helyszínek is látogathatóvá váltak.

Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

–  Múlt héttől a tárlatvezetések is újraindultak. melyek hétköznap minden egész órában, hétvégén félóránként indulnak. Első tárlatvezetés délelőtt 10, az utolsó délután 5 órakor indul – mondta.

Emellett – ahogyan eddig – hétvégenként változatos programokkal is várják majd azokat, akik kilátogatnak.

Emlékezetes, a Diósgyőri vár először pünkösd hétvégén nyitotta meg kapuit, köszönhetően a koronavírus-járványt csillapodását követő enyhítéseknek. Azóta hétvégenként már látogatható a királynék vára.

Programkavalkád

Az MKK emellett programokkal is készül a vár közvetlen környezetében. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Lovagi Tornák Tere előtti vásártérre költözik ebben az évben a Gasztroplacc EXTRA, ami finomabbnál finomabb bor- és ételkülönlegességekkel várja majd az érdeklődőket.

– Augusztus 15-e után a Lovagi Tornák Terén is készülünk programokkal: érkezik majd a Dumaszínház, de fellép majd Halász Judit és Rúzsa Magdi is – tette hozzá Almási Beatrix.


A vár nyári nyitvatartása
Június 30-ig, szombaton és vasárnap 9-18 óra között
Július 1-től keddtől vasárnapig 9:45-18:00 között.

Ez is érdekelhet

Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ilyen modern tanulási környezet várja a diákokat a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.
Szigetelik az Avalon társasház homlokzatát
Toronydarut bontanak, forgalomkorlátozás lesz a belvárosban
Miskolc
Fokozott figyelmet és türelmet kérnek az autósoktól.