Ugrás a tartalomra

Újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Létrehozva
Egy egészséges újszülött kisfiút helyeztek el csütörtökön a megyei kórház bejáratánál lévő készülékben - közölte az intézmény.

Mint írják, az inkubátor június 25-én,  éjfél után 10 perccel jelzett és a személyzet azonnal intézkedett. A Perinatális Intenzív Centum (PIC) munkatársai vették gondozásba a gyermeket.

A 44 centiméterrel és 2160 grammos súllyal született kisfiúnak a kórház dolgozói a Hajnal Ákos nevet adták. A kisfiú bizonyára nem intézményi körülmények között született, ennek ellenére jól van, az elsődleges vizsgálatok alapján egészséges.

A nők – amennyiben nem szeretnék felnevelni a gyereküket - az anonim szülés és a nyílt vagy titkos örökbeadás mellett is dönthetnek, valamint továbbra is működik a babamentő inkubátor. Hajnal Ákos a tizenötödik baba, akit itt találtak.

Ez is érdekelhet

Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ilyen modern tanulási környezet várja a diákokat a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.
Szigetelik az Avalon társasház homlokzatát
Toronydarut bontanak, forgalomkorlátozás lesz a belvárosban
Miskolc
Fokozott figyelmet és türelmet kérnek az autósoktól.