Ugrás a tartalomra

Folytatódnak a növényvédelmi munkák a város közterületein

Létrehozva
A hőmérséklet emelkedésével Miskolcon is megjelentek a rovarkártevők, a vadgesztenyefáknál az aknázómolyok, a platánfák estében pedig a csipkéző poloskák.
Kép

A város közterületein lévő díszfák – vadgesztenye- és platánfák – növényvédelme a tavasz beköszöntével kezdődött meg. Április közepétől biológus szakember figyelte meg a kártevők jelenlétét, mozgását és számát. A felmérések eredményei alapján májusban szükséges volt az első növényvédelmi permetezés elvégzése. A munkálatok 1386 vadgesztenyefát és 530 platánfát érintettek, megfelelő védelmet nyújtva a rovarkártevők és gombabetegségek ellen.

Szintén májusban a Lillafüredi függőkert teraszain, valamint az Erzsébet téren lévő buxus, puszpáng növényállományban ismét megjelent a selyemfényű puszpángmoly. A rovarkártevőknek a puszpáng az egyetlen tápnövénye, így a hernyók rövid idő alatt nagy károkat tudnak okozni. A növények védelmét három alkalommal elvégzett permetezéssel sikerült biztosítani.

A rovarkártevők rajzását figyelve, megkezdődött a díszfák második növényvédelmi permetezése. A felhasznált készítmények nem jelentenek veszélyt emberre és melegvérű állatokra, gépjárművekben, utcabútorzatban a permetszer nem okoz károsodást.

A belvárosban a Városház tér és az Ady Endre út közötti közterületen, valamint a Széchenyi utcai közökben található fák növényvédelmi permetezése indokolttá vált a megjelent rovarkártevők és gombabetegségek miatt.  Ezért július 1-3. között, éjfél és reggel 6 óra között, 158 fa permetezése kezdődik meg. A közterületen történő munkavégzés zajhatása miatt a lakosság megértését köszöni a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.