Ugrás a tartalomra

A konzervatívok nyertek Horvátországban

Létrehozva
A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján - 99 százalékos feldolgozottságnál - a jelenleg kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat.
Kép
Andrej Plenković, a Horvát Demokrata Közösség elnöke örül az eredménynek. - fotó: Cropix

A friss reggeli adatok szerint a HDZ 66, a Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította Restart Koalíció pedig 41 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik helyen a januári elnökválasztáson harmadik Miroslav Skoro eszéki horvát üzletember, népszerű énekes által létrehozott Haza Mozgalom áll 16 mandátummal.

Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt 8 mandátummal a jobboldali Híd Függetlenek Listája (Most), valamint 7 mandátummal a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség, a választások meglepetése. Három parlamenti helyre számíthat a Párt Névvel és Vezetéknévvel (Stranka imenom i prezimenom) elnevezésű balközép pártszövetség, egy-egy helyre pedig a kisebbik kormányzó párt, a liberális Horvát Néppárt (HNS) és Radimir Cacic Reformisták nevű pártja.

A horvát parlament 11 mandátumot a nemzeti kisebbségeknek és a horvát diaszpórának tart fenn. A garantált magyar kisebbségi képviselői helyért egyetlen jelölt indult, Jankovics Róbert, aki képviselő volt a leköszönt parlamentben és elnöke a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK).

Az önálló kormányalakításhoz 76 képviselő támogatására van szükség. A mérleg nyelve a Haza Mozgalom lehet. A HDZ koalícióra léphet a Haza Mozgalommal, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy utóbbi érdekellentétek miatt felbomlik, és a HDZ így állíthat maga mellé képviselőket. Miroslav Skorónak, a mozgalom vezetőjének ugyanis egyik feltétele azt volt a HDZ-vel való koalícióra lépéshez, hogy Andrej Plenkovic, a HDZ elnöke nem lehet kormányfő. A HDZ-t támogathatják még a kisebbségi képviselők és már hagyományosan a diaszpóra három képviselője.

A HDZ a választások éjszakáján bejelentette, hogy már hétfőn megkezdi a koalíciós tárgyalásokat.

Végleges eredményeket hétfő délután közöl a választási bizottság.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.