Ugrás a tartalomra

Felújítják az ivóvízvezetéket a Finkey utcában

Létrehozva
Ivóvízvezeték rekonstrukció végez július 16. és szeptember 18. között a Finkey utca teljes hosszában a MIVÍZ Kft.

A polgármesteri hivatal sajtóosztályának közlése szerint a munkálatok ideje alatt időszakos, félpályás útlezárásokra számíthatnak az arra közlekedők. Az utcában élők az ivóvíz szolgáltatás időszakos szüneteltetéséről, előzetes tájékoztatást kapnak a szolgáltatótól. A részletekről a MIVÍZ honlapján is olvashatnak. 

A munkálatok ideje alatt előforduló esetleges fennakadások miatt, a MIVÍZ türelmet kér a lakosságtól.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.