A szarvasmarhák terelésével foglalkozó férfi pénzt adott és elküldte a három fiatalt szeszesitalért, később az italozás közben vitázni kezdtek, ekkor a vádlottak rátámadtak a sértettre másfél méteres pásztorbotjával, agyonverték, majd kifosztották pénztárcáját és lakókocsiját. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádalt emelt a három fiatal ellen, akik közül az egyik vádlott már betöltötte a 16. életévét, így vele szemben a fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést indítványoztak, a másik két 14 év alatti fiatalnak javítóintézeti nevelést rendeltek el.
Saját pásztorbotjával verték halálra a tizenéves fiatalok
Létrehozva
Vádat emeltek három fiatal ellen, akik még 2018 augusztusában saját pásztorbotjával vertek halálra egy ózdi csordást – írta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
Ez is érdekelhet
Titkokat súgnak a fülünkbe
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.