Ugrás a tartalomra

Egy „hókus” lett az újrahasznosítás miskolci kabalafigurája

Létrehozva
A hódfarkú mókus, azaz a hókus nyerte el a Mirehu tetszését, így Esenczki Mira rajzából ölt majd szó szerint is testet az újrahasználati központ kabalafigurája.

Szeretnék megszólítani a fiatalabb generáció tagjait is, felhívni a figyelmüket a környezetvédelemre és a környezettudatosságra, ezért hirdettek pályázatot a kabalafigura megrajzolására – mondta el Ladányi Roland, a Mirehu Nonprofit Kft. ügyvezetője azon a díjátadón, ahol könyvet és emléklapot adtak át a közel negyven pályázónak.

Kép
A nyertes hókus. Fotó: Juhász Ákos

A cégnél Esenczki Mira, az Avastetői Széchenyi István általános és alapfokú művészeti tagiskola alsó tagozatos diákjának rajzát tartották a legjobbnak, és a leginkább megvalósíthatónak. Merthogy egy olyan kabalafigurát terveznek majd meg, amit valaki magára ölt, így népszerűsítve a tavaly októberben megnyitott Miskolci Újrahasználati Központot (MÚK).

De mi is a központ feladata? A cél egyértelmű: elérni, hogy a mai fogyasztói társadalomban feleslegessé vált használati tárgyak ne a hulladékok közé kerüljenek, ezzel terhelve a környezetet, hanem újra használatba vegyék őket.

Kép
mirehu , muki

A modern háztartásokban nagyon sok tárgy gyorsan cserélődik, mert mindig van újabb, vagy divatosabb, ami miatt a régiek hulladékká válnak. Ilyenkor a legegyszerűbb megoldás, hogy a lomjainktól megszabaduljunk: vagy a kukába dobjuk, vagy a házhoz menő lomtalanítás keretében megválunk tőle. Sokszor végig se gondoljuk, hogy ami számunkra felesleges, más számára még hasznos lehet, vagy újragondolva annak funkcióját, adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani azokat.

A feleslegesnek ítélt, számunkra már értéktelen, de más számára még hasznos holmik nemcsak a környezettudatos életvitelhez járulnak hozzá, hanem fontos szerepet játszanak abban is, hogy javítsák mások életminőségét azáltal, hogy újrahasznosítják őket – a Mirehu Nonprofit Kft. ebben szeretne egy kapocs szerepet játszani az újrahasználati központ megnyitásával.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A MÚK-ban a lakosok ingyenesen, regisztrálást követően, adhatják le a feleslegessé vált tárgyaikat – legyen szó bútorról, sport-, vagy konyhai eszközről, könyvről, még biztonságosan használható (nem elektromos) eszközről. A tárgyakat (szintén regisztrálás után), csekély raktározási díj készpénzes megfizetése után tudjuk elvinni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.