Ugrás a tartalomra

Hárompontos javaslat a szociális dolgozókért

Létrehozva
A szociális dolgozókért nyújtott be három pontos javaslatot a kormánynak az LMP.
Kép
lmp
Fotó: Mocsári László

Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője szerint a szociális szektorban dolgozók jelentős része kevesebbet keres, mint a bérminimum, és azok is, akik évtizedek óta a pályán vannak. A párt egyik javaslata, hogy a diplomásoknak vezessék be a garantált bérminimumot, továbbá hogy az egészségügyi és szociális bértáblát végzettség alapján egységesítsék. Ungár Péter hozzátette, hogy az egyszeri 500 ezer forintos juttatás is járna a szociális szektorban dolgozóknak, ezért petíciót nyújtottak be.

- Szinte megmagyarázhatatlan és megindokolhatatlan, hogy az 500 ezer forintos egyszeri bérkiegészítést nem adta meg a kormány a szociális dolgozóknak. Végeztek túlórát a járványveszélyben, ezért az LMP petíciót indított, amit a béremelés.hu oldalon alá lehet írni, és ami most mintegy 30 ezer aláírásnál jár. Arra kérem a miskolciakat, írják alá ezt a petíciót, és álljunk ki együtt a szociális dolgozók mellett - mondta a politikus.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.