Ugrás a tartalomra

A legkisebb királylány – Szent Hedvig emléknapja a Diósgyőri várban

Létrehozva
Szentmisével és az életéről szóló előadással emlékeznek vasárnap Nagy Lajos király legifjabb leányára, Szent Hedvigre, aki apja halála után a lengyel trónt örökölte. Már életében szentként tisztelték, mivel sokat tett a litvánok keresztény hitre térítéséért. A magyar királylány és a lengyel királynő mindkét nép szívébe belopta magát, hiszen rövid élete alatt a megértő szeretet lángját vitte magával lengyel földre, ami idővel hatalmas tűzzé lobbant.
Kép
Fotó: Baranzó Péter

A Lovagkirály a korabeli várépítészetben is ritkaságnak számító kétszintes, középen nyitott kápolnát építetett Diósgyőr várában. A felújított kápolnát a király legkisebb leánya, Hedvig tiszteletére szentelték fel. Palánki Ferenc egri segédpüspök és Mikolai Vince diósgyőri plébános 2015. július 15-én Krakkóban a Wawel székesegyház plébánosától ünnepélyesen átvették Szent Hedvig csontereklyéjét, amelynek hitelességét Dzsivis krakkói bíboros érsek aláírása igazolta. Az ereklyét július 18-án, Szent Hedvig ünnepén, a Lovagteremben bemutatott szentmise után körmenetben vitték a Szent Hedvig kápolnába, ahol elhelyezték az oltár oldalában kialakított ereklyetartóban.

Kép

Vasárnap délelőtt szentmisével emlékeznek Szent Hedvigre, majd délután Lovász Emese régész tart előadást életéről. Közben időnkét megelevenedik a történet a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend közreműködésével.

Délelőtt ágyúlövéssel tisztelegnek a nándorfehérvári diadal előtt, délután pedig zongorakoncert szórakoztatja a komolyzene kedvelőit. A diósgyőri születésű TaraSoul J. S. Bach, Beethoven, Elgar, Debussy remekműveit játssza majd zongorán.

Részletes program:

  • 10:00 Mise – Lovagterem
  • 11:50 Megemlékezés a nándorfehérvári diadalról majd ágyúlövés – Ágyúállás
  • 13:15 dr. Lovász Emese régész előadása Szent Hedvig életéről – Az előadás közben időnként megelevenedik a történet a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend tagjainak közreműködésével – Lovagterem

15:00, 16:00 TaraSoul klasszikus zongorakoncertje – Várkápolna

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.