Ugrás a tartalomra

Garanciális javítási munkák kezdődnek a Kiss Ernő utcán

Létrehozva
A felújítást végző kivitelező cég július 21-én kezdi meg a tavaly nyáron felújított szakaszon a munkát - közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Kép
A Kiss Ernő utca a tavalyi felújítás alatt - Fotó: MiNap-archív

A tájékoztatás szerint a kivitelező a megsüllyedt csapadék-és szennyvíz akna fedlapok megemelését, valamint az autóbusz megállók bazaltbeton burkolatának javítását végzi.

A munkavégzés alatt a Kiss Ernő utcán a forgalom szakaszosan, egyforgalmi sáv szélességben lesz korlátozva. A garanciális munkálaton a területen várhatóan nyár végéig tartanak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.