Nagy Dezső, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense elmondta, hogy komposztáló keretek osztásával segítik a városlakókat a zöldhulladékok kezelésében. – Miskolcon ez már ismert, több mint tíz éve tart a város komposztálási programja, ehhez hasonlóan fog a lakosság egy része komposztáló keretekhez jutni, ám most a Life projektnek köszönhetően. A program a város levegővédelmi pályázata, aminek fontos része a kerti hulladékégetések csökkentése, megszüntetése, így a keretek beszerzésének feltétele, hogy akik kapnak, azok ne égessék el a hulladékukat. A keretek gyártása már elkezdődött, miskolci cég készíti miskolci alapanyagokból – mondta Nagy Dezső.
A komposztkeretekre előzetes igénylést a hungairy@miskolc.hu email címre lehet küldeni. Itt szükséges megadni az igénylő nevét és elérhetőségét, illetve a komposztáló elhelyezésére szolgáló miskolci ingatlan címét.
Komposztkeretek osztása a kerti hulladékok hasznosítására
Létrehozva
Miskolc lakosai közt hatszáz darab komposztáló keretet osztanak szét a Life projekt keretein belül, ezzel azt szorgalmazva, hogy kevesebben szennyezzék a levegőt hulladékuk elégetésével.
Ez is érdekelhet
Titkokat súgnak a fülünkbe
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.