Ugrás a tartalomra

Osváth Zoltán volt a Miskolci Napló vendége

Létrehozva
32 millió forint plusz kiadást jelentett eddig, a koronavírus miatti járványhelyzet a Miskolci Városgazda Kft-nek. A pénzt a többi közt takarításra, eszközökre és a megállók fertőtlenítésére költötték. További 200 millió forint bevétel kiesést jelentett az önkormányzatnak az ingyenes parkolás - a többi közt ezekről is beszélt Osváth Zoltán a Miskolci Naplóban. A Városgazda ügyvezetője hozzátette: az éves bérleteket a tervek szerint egy hónappal meghosszabbítanák, ezt várhatóan az augusztusi közgyűlés hagyja majd jóvá. A Zsarnai Piacnál pedig új parkolóhelyeket hoznának létre. Erről szintén augusztusban dönthetnek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.