Ugrás a tartalomra

Színes programmal várja a gyerekeket a MESZEGYI erdei tábor

Létrehozva
Természet közeli élmények, katonai bemutatók, rendvédelmi foglalkozások – csak néhány a programok közül, amiken részt vesznek a táborozók hétfőtől. Az utolsó augusztusi táborba a +36-46-506-182-es telefonszámon lehet jelentkezni.
Kép

Az idén először a Miskolci Egyesített Szociális Egészségügyi és  Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) új kezdeményezésének köszönhetően, Miskolc város támogatásával, negyven fős, három turnusos napközis tábort rendeznek az Északerdő Zrt. Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolájában.

Mivel az erdei környezet adott lesz, így a gyermekek nemcsak számos hasznos élménnyel gyarapodhatnak, hanem a természetet is megismerhetik. A programok közt szerepel a Spider Mentőcsoport kutyás bemutatója, a Miskolci Rendőrkapitányság prevenciós foglalkozása, valamint ezeken kívül lesz még katonai bemutató, erdei tájékozódást megismertető előadás is. Az Északerdő támogatása révén a gyerekek kisvonattal kirándulnak Mahócára, ahol színes programok tárják fel az erdő-mező élővilágát.

A kezdeményezés megálmodói, Kovács István és Nádori Csaba, a MESZEGYI munkatársai, szeretnének hagyományt teremteni ebből a sikeres kezdeményezésből; terveik szerint a programok nyitottak lesznek az őszi és a téli szünetekben is.

Gúr Péter Attila, a MESZEGYI igazgatója elmondta, szervezetüknek több mint 20 éve köszönhetőek táborok, amelyekben nemcsak ellátórendszerük tagjai vehetnek részt, hanem bárki Miskolc területéről. – Átlagban általános iskolai tanulók, esetleg a középiskolák alsóbb osztályai érintettek. A táborokat prevenciós céllal szervezzük, egyrészt azért, hogy támogassuk azokat a családokat, akiknek gondot jelent a gyermekeik elhelyezése, másrészt pedig a közösségépítés érdekében, illetve hogy a gyerekek hasznosan tudják eltölteni szabadidejüket, miközben élményeket is szereznek. Törekszünk arra, hogy ezek minél költséghatékonyabbak, akár ingyenesek legyenek – mondta az igazgató.

Ez is érdekelhet

Elszórtan zápor, zivatar kialakulhat
Miskolc
Pénteken hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk a térségben, de helyenként futó zápor, zivatar időnként kialakulhat.
Avasi útfelújítás
Ezeken az útszakaszokon ne megszokásból vezessen
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról pénteken.
Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.