Ugrás a tartalomra

Ismét nyüzsgő piactérré vált a Balázs Győző tér

Létrehozva
A Győri kapui zsibvásár és kézműves napot szombaton harmadik alkalommal rendezték meg.
Preview Image
Fotó: Mocsári László

A Kapuzörgető program szervezői felhívásukban úgy fogalmaztak, a programsorozat célja és apropója az a tény, hogy a Győri kapuban egykor pezsgő piaci élet volt. „Ezt a hagyományt kívánjuk feltámasztani tavasszal és ősszel, de az elmúlt évben már télen is szerveztünk hasonló programot, a lakossági igények kielégítése céljából – részletezte Lichtenstein Raymond szakmai vezető.

A koronavírus-járvány miatti kijárási és egyéb korlátozások az elmúlt hetekig a zsibvásár megrendezésének is gátat szabtak, most szombaton viszont ismét élettel telt meg a Balázs Győző tér a szervezők és a Győri kapuban élők nagy örömére. A szakmai vezető a minap.hu-nak azt mondta, ez volt az eddigi legsikeresebb vásáruk, lassan-lassan ki is növik a városrész terét.

Preview Image
Az eső ellenére bőven volt árus és érdeklődő is - Mocsári László fotógalériája


- Az eső ellenére nagyon sok árus eljött és a látogatók kedvét sem vette el a borús idő. Talán azzal is szerencsénk volt, hogy Miskolcon még délelőtt elállt az eső. Eljöttek helyi közösségek, mint például az Ifjúsági és szabadidőház sakk klubja, kikhez bárki leülhetett játszani; itt voltak a Kapuzörgetők Mama-Baba klubjának tagjai; a Rockláng Rock Klub vezetője, Horváth József egy fél órás ízelítőt adott a klub életéből.  Hideg Imre játékmester kicsiket és nagyokat egyaránt elszórakoztatott egyszerű, de népszerű játékaival, és velünk voltak a Győri kapui kertész klub tagjai is. Egyik Kapuzörgető önkéntesünk, MC Martinez, rövid freestyle rap előadással szórakoztatta a vásár vendégeit.  Ez volt az egyik célunk, hogy közösségi programok is legyenek a vásár mellett. Összefoglalva: nagyon sikeres volt a program, minden résztvevő jól érezte magát, a kezdeti rossz idő ellenére is – hangsúlyozta Lichtenstein Raymond hozzátéve: terveik szerint a programot ősszel ismét megrendezik. 

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?