Ugrás a tartalomra

Tüntetést szerveznek a megvert miskolci nőért

Létrehozva
Orosz Bernadettnek augusztus 26-án 10 órakor becsületsértés miatt kell a Miskolci Járásbíróság elé állnia. A Nőkért Egyesület tüntetést szervez a Miskolci Törvényszék elé.

A bántalmazott hatgyermekes édesanyának, Orosz Bernadettnek augusztus 26-án 10 órakor becsületsértés miatt kell a Miskolci Járásbíróság elé állnia, mert az őt ért bűncselekményt követően a közösségi oldalán közzétette bántalmazója nevét.

K. I. ügyében, aki felismerhetetlenre verte őt viszont a mai napig nem született ítélet, sőt vádemelés sem történt az ügyben.

A tetten ért elkövetőt a rendőrség nem tartóztatta le, és a sértettnek még a távoltartási végzésért is küzdenie kellett.

A Nőkért Egyesület felhívása szerint, a tárgyalás időtartama alatt a Bíróság épülete előtt állva fejezik ki szolidaritásukat Orosz Bernadett-tel és a kapcsolati erőszak minden áldozatával. Rendezvényükkel nem céluk akadályozni a bíróság munkáját, hangosítás sem lesz, zajt nem csapnak. A tárgyalás végeztével a gyülekezést befejezik.

Orosz Bernadettel tavaly decemberben beszélgettünk a Miskolci Naplóban.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.